Behind The Walls

Készen állsz, hogy átlépd a szanatórium kapuit?

Behind The Walls

You have two choices. You either live, or you die.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Korlátozás


Arányok:
Nők: 24
Férfiak: 12

Patients: 20
Doctors: 4
Nurses: 3
Residents: 5
Ghosts: 0
Creatures: 0
Victims: 4
Links
.. click, click, click!







Chatbox
.. stairway to heaven.

Latest topics
» Vampsite FRPG
Szer. Dec. 17, 2014 5:50 am by Amanda B. Lawrence

» EOF - Empire of Fantasy
Pént. Szept. 06, 2013 7:53 am by Vendég

» Prison
Vas. Aug. 11, 2013 8:03 am by Vendég

» Dita D'amrosio
Vas. Júl. 07, 2013 2:57 am by Dita D'amrosio

» Caleb A. Bristol
Szomb. Júl. 06, 2013 8:20 am by Caleb A. Bristol

» Got a Secret can you keep it? ... | Pretty Little Liars RPG
Szer. Júl. 03, 2013 2:13 am by Vendég

» The Originals
Hétf. Jún. 03, 2013 6:35 am by Vendég

» Dark Dreams
Vas. Jún. 02, 2013 1:48 am by Vendég

» Art war! FRPG
Pént. Május 31, 2013 10:57 pm by Vendég

Top posters
Belizaire Roux
 
Harlow Williams
 
Dr. Floyd Schneider
 
Dylan Moore
 
Amanda B. Lawrence
 
Alex Blackbloom
 
Anthony Mason
 
Dr. Oliver Thredson
 
Alison Ross
 
Nina Steele
 
Our Friends
.. they're not harmless.


Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (19 fő) Vas. Jan. 06, 2013 9:56 am-kor volt itt.
Credit ©
.. you'll steal, we'll skin.
Az oldal egy részét az American Horror Story: Asylum c. sorozatból vettük. A másik fele, a Dark Haven High ötlete Mary Eunice McKee és Dr. Oliver Thredson szüleménye. Ahogyan a története is.
Az oldalon található képek, kódok mind a no-way-out tulajdonában állnak. A Poster-Profil-t köszönjük a mi egyetlen Kötinknek. A lopás komoly következményeket von maga után.

Share | 
 

 Konyha

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Dmitriy Lyovkin
Nurse
avatar

ϟ KOR : 81
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : × Briarcliff Manor ×
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 33
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 04.

TémanyitásTárgy: Re: Konyha    Hétf. Jan. 07, 2013 8:30 am

To; Nina Steele




Túl nagy volt a zaj, túl nagy volt a zsivaj. Nemigen bírta, nemigen tűrte most. Fejében egy éles szúrás süvített át, egy pillanatra elhomályosult előtte minden. Szürke kis világában egy tizedmásodpercre minden sötét lett, majd világosodott ki, múlt el a fájdalom. Észre sem vette, hogy ujjai akaratlanul ökölbe szorultak. Elernyedtek, amint tudatosult benne mit művel, mit tesz, ész újfent a régi volt. Ellenben feszülten várta, hogy abba maradjon minden. Tekintetét elszakította tőle, nem zavarta meg a kattanás, a füst, mely egy pillanat múlva körülötte lebegett. Sosem zavarta a füst, a cigaretta. Ha olyanja volt, maga is elszívott egy koporsószöget, de sosem vált szokásává, tökéletesen meg bírta állni, hogy ne érjen hozzá. A vágy, melyet a nikotin édes lehelete keringetett a levegőben nem kapta el, íriszeivel a zsibongó tömeget, a sürgölődő nővéreket figyelte. Nem indult meg segíteni nekik, csak nézte őket, figyelte a néha felbukkanó, rosszalló pillantásokat, melyet semmittevésének címeztek. Nem érdekelte, ő vigyáz, ő figyel. És ahogy figyelt, látta, hogy nem kell ide, nincs szükség már rá, a rend kezdett visszaszökni, visszaállni, és csend telepedett köré. Elégedetten szusszant, alig hallhatóan, szinte láthatatlanul. Már fordult is vissza a lány felé, kizárta ismét a tömeg többi részét, és elszigetelte tőle magát. Nem számított semmire, nem várt semmit, ugyan azt nem várta, hogy a másik tegye meg a lépést, váratlanul érte, csendesen figyelte, ahogyan ajkai is mozdultak, nem csak lábai. Megszólalt, megtörte a most igencsak csendes légkört. Érezte a tekinteteket, szeme szarkából látta, hogy most valami olyan történt, amin megdöbbentek a többiek. Nem értette, de nem kereste a választ, elfogadta, és immáron teljesen a lányra figyelt, véglegesen.
- Akkor máris jobb minden. – húzta kicsit barátságosabbra a formát, kicsit eltért az agymosott katona kinézettől. De ez csak halovány önakarat, ez belsője álcája, mely csak kis réseken szűrődik át, apró lyukakon, és alig-alig, mivel többet nem enged elméje. Még ez is egy kisebb küzdelem, egy kisebb harc maga ellen, amit minden egyes helyzetnél megvívott magában. Ezektől tűnik embernek, nem teljesen egy gépnek, és ezért tűrhetik meg maguk mellett az emberek, de sosem hagy fel vele. Ettől elszakadva bólintott egyet csendesen elsőre, mérlegelte, miket látott nemrég, támasztotta alá képeivel, emlékeivel az igazat, már csak megszokásból végigvéve a procedúrát.
- Igen, láttam. Nincs gond semmivel. Maximum ide áll majd a szélére.. – mutatott a maga melletti helyre, ahol a legjámborabb lélek gyúrta gyermeki lelkességgel a tésztát, és még csak fel sem pillantott belőle. -..vagy beköthetem a kezed. – pillantott futólag a kézre, melyen a jól ismert, számára már csak sötét színű folyadék csordogált, piszkolta be a padlót a nővérek nagy bánatára. Igazándiból rá hagyta a döntést, mondhatni választhatott, hogy marad vagy sem, de érezte előre, hogy mi lesz az a bizonyos válasz. Ki akarna itt maradni, ki akarna itt robotolni? Senki, vagy csak azok, akiknek már teljesen mindegy. Már ő maga sem itt akart szobrozni, és most talán kapott alkalmat, hogy legálisan elsétálhasson messzebbre. Egy pillanatra nézett ismét a földre, már hallotta a választ, hangjában a remegést, mely semmi jót nem jelentett sosem, és tudta, mit kell tennie. Finoman indította meg kezét a lány felé, és annál finomabban kezdte meg kifelé terelgetni őt, épphogy érintve annak vállát. Futólag fordult egy közelebb álló nővér felé, köszörült torkot, mintha nagy beszédre készülne, pedig sem engedélyt, sem mást nem szándékozott kérni tőle.
- Úgy néz ki elég csúnyán megvágta magát. Így nem tud dolgozni. Bekötözöm, és visszaviszem. – közölte gépiesen felé, mint holmi betanult szöveget, és választ nem várva indult kifelé, terelgette tovább a szőkeséget, és könnyebbült meg, amikor becsukta maguk mögött az ajtót.
- Most már vége van az egésznek. – lépett el tőle, hagyta meg neki a kis, személyes terét, tekintett le ismét rá, miközben maguk mögött hagyva eltompultak a kiszűrődő hangok.



x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x


You see, madness, as you know

is like gravity. All it takes is a little push!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nina Steele
Patient
avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 116
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Konyha    Hétf. Jan. 07, 2013 7:48 am



Dmitriy Lyovkin

Nyugodt voltam... valamennyire talán elégedett is ahogy a vérre kúszott a pillantásom. A vér mindig békét hozott; nem gyűjtöttem fejeket vagy emberi bőrt ahogy azt véres arc tette... de nekem is megvoltak a saját kis hóbortjaim. Súlyos titkokat őriztem amik évezredes súllyal nehezedtek vállamra, pont ahogy az őrnek is bár ezt nem tudtam. A tekintete azt sugallta megbízhatok benne ugyanakkor olyan magányt láttam benne amit már túlságosan jól ismertem egészen addig még meg nem szólaltak a hangok. Nem tettem el a dobozt. Kihúztam egy szálat belőle és rágyújtottam. Tökéletesen nyugodt pont voltam a káosz kellős közepén. Isten gyermeteg szolgái úgy szorgoskodtak, hogy rendet teremtsenek mint a méhek akik a királynőhöz igyekeztek. Egy pillanatra még el is mosolyodtam de aztán pillantásom visszatalált az ápolóhoz aki lassan mozdult mint egy tökéletes vadász. Várta mit lép a préda, leste mikor és merre mozdul. A megfelelő pillanatot kereste, hogy lecsaphasson rám. Ahogy azonban a vadászt a félelem vonzotta az én fegyverem ami elűzte a félelmem a vér volt mi az asztalról csöpögött a betonra. Én is vadász voltam. Talán nem is annyira más mint ő. Nem telt el csupán pár perc mire minden lenyugodott. A szolgák visszatértek napi rutinjukhoz; tovább gyúrták az agyonnyűtt tésztát. Én viszont nem mozdultam csak figyeltem az ápolót. Beleszívtam a cigibe és megtörve mozdulatlanságunkat léptem egyet előre. Hangom karcos volt mikor megszólaltam.
- Nyugodt vagyok. – pár apáca hátra fordult. Döbbenten pillantottak rám majd a férfire. Ők ismertek és tudták a dokin kívül nem beszéltem mással. Azonban ha két ragadozó találkozott és nem volt zsákmány amit elejthetnének, nem kezdenek harcba egymással.
- Látta, hogy nem én indítottam útjára a káoszt. – jelentettem ki határozottan. Szavaim tiszták, magabiztosak voltak. Mintha az iménti félelem a tekintetemben soha nem is ült volna ott. Az apácák minket figyeltek és ez zavart. Tudtam beszélni ha akartam, pusztán megválogattam azt, hogy kivel.
~ Menjünk innen. Mond azt, hogy megsérültél és akkor el kell vinnie. Nincs több tésztagyúrás. ~
Volt benne valami de nem voltam biztos benne, hogy szerencsés kettesben maradni a másikkal. Azonban nem ellenkezhettem újra a hangokkal, még a végén lekapcsol az agyam és mészárossá válok itt. Akkor aztán mehetek a villamosszékre.
- El akarok menni innen. – magam sem tudtam miért remegett meg a hangom. Csak arra tudtam gondolni, hogy a hangok kezdik átvenni az irányítást az elmém és testem felett. Általában egy szó nélkül engedek a hatalmuknak de most... most csak én akartam lenni. Egyedül én.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dmitriy Lyovkin
Nurse
avatar

ϟ KOR : 81
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : × Briarcliff Manor ×
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 33
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 04.

TémanyitásTárgy: Re: Konyha    Hétf. Jan. 07, 2013 4:20 am

To; Nina Steele




Mostanság elég csendesen telnek a napjai, mintha pihennének. Nem kellett sehova sem sietnie, nem kellett egy mocskosabb dologba belemennie. Pihent maga is, pihent a halott lelkiismerete, és pihentek mocskos kezei. Nem gondolt vissza minduntalan, nem próbált magyarázatot keresni arra, miért, és mit kértek tőle. Lassan ismerték ki a természetét, akaratlanul jöttek rá páran, hogy hogyan működik, miként teszi a dolgát. Nem akarta, tiltakozott ellenne, hiszen sokan vannak, túl sokan. Nem bírná, nem fogja bírni, de még úgy néz ki, a titok, titokban maradt. Nem szólalt fel, nem mondott semmit akkor sem, amikor leküldték a konyhába, hogy figyeljen, csak némán bólintott, gépiesen ejtette ki a szavakat a nővér felé. Valamiért mindegyik azt hitte, hogy kedvére ugráltathatja, holott ő gondolta többnek magát, tudta, hogy ezen nők sem többek azoknál, akik annak idején keze által haltak meg. De némán tűr, halogat, és csak ökölbe szoruló kezei árulkodnak arról, hogy nem tetszett neki a stílus. Nincs itt sok ideje, ez tény, és az is, hogy még van mit tanulnia. De neki nem ők a parancsnokok, még túl friss elméjében a seb, a szakadás, túl sokszor tör rá a kínzó fájdalom, mely egy ideje ismét visszatért. Visszatért mindennel együtt, a sikolyokkal, hangokkal, de csak röpke pillanatra törtek fel benne. Jól volt, ahhoz képest tökéletesen. Túl jól.
Egy ideje érkezett meg, amikorra már mindenki serénykedett. A helyére állt végül, csendben hordozta végig tekintetét a betegeken, csendben figyelte, ahogyan a kenyerek sokasága gyúródott. Nem mozdult, még akkor sem, amikor egy-egy felkiáltott, vagy zajosabban lépett fel. Ameddig nincs baj, addig nem lép közbe, nem akar, figyel. Figyelt, mindvégig, abban a pillanatban is, amikor a hozzá közelebb serénykedő szőkeség pillantott felé, amikor pillantásuk összeért. Csendben nézte csak, állta a pillantást, majd a padlóra tévedt tekintete. Nem moccant ezek után sem, szoborszerű, merev testtartással állt ott, mint valami katona. Most nem engedte el magát, nem mutatott mást annál, mint ami neki a megszokott. Felesleges volt, nem figyelte senki, mégis, szinte érezte tarkóján az ismeretlen tekintetet. A paranoia első szabálya, hogy mindig legyen résen az ember, még akkor is, amikor tényleg nem történhetne semmi. Egy pillanatra kalandozott el végül, rázta meg alig láthatóan a fejét, tisztította ki a gondolatait egy pillanat alatt, épp időben, épp a kellő pillanatban. Alighogy tekintett fel, húzta vissza magát közéjük, már csak a kezet látta lendülni, ütni a másikat, provokálni. Erre már tudta, hogy lépnie kell. Öles, elnyújtott lépéssel indult meg feléjük, készen arra, hogy lefejtse egymásról őket. De lassú volt, túl lassú, az előbb provokáló feje koppant, a vér fröccsent, és a kisebb pokol elszabadult. Azok, akik hozzá hasonlóan őrködtek, most végre mozgásba lendültek. Eddig egy sem figyelt, beszélt a másiknak unalmas, sokat gyűrt témáról, melyekre Dmitriy nem is figyelt, kizárta őket. Most viszont ugrott mind, csitította, ki hasonlóan ütni akart, elnémította a kiabálókat. A férfit viszont csak az a nő érdekelte jelenleg, felé igyekezett. Látta a rémület jelét, látta, hogy menekült a fal felé. Nyugodt arca nem rezzent, egy pillanatra ütött be neki egy régi kép, egy régi emlék, egy hasonló eset, amikor menekültek előle. Akkor ölt, most viszont békés volt, nem ez volt a feladata. Csak megállt előtte, némán nézett le rá, és tekintete a cigis dobozra siklott. Akaratlanul húzódott mosoly ajkaira, kereste meg ismét a tekintetét, a pillantását a riadt nőnek. Nem akarta bántani, nem akart semmit. A parancs arról szólt, figyelni és óvni. Semmi több.
- Tedd el nyugodtan. – szólalt meg végül, nyugtatóan intézve a szavait, csendesen, hogy ne tűnjön fenyegetően. Sejtette, hogy nem akar balhét, hogy csak a rossz sülne ki a dologból, ami csak a lány helyzetét rontaná. Jelenleg nem a kínzó, nem a hóhér, csak egy őr. Semmi több.
- Nyugodj meg. – szavai a feléledő káoszban, és kiáltozásban szinte elvesztek, igyekezett legalább egy lelket szintben tartani, távol tartani a teljes őrülettől. Kérdés, hogy mennyire sikerül ez, mennyire nyugodt lélekkel került szembe.



x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x


You see, madness, as you know

is like gravity. All it takes is a little push!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nina Steele
Patient
avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 116
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Konyha    Vas. Jan. 06, 2013 11:06 am



Dmitriy Lyovkin

Tekintetem hosszan időzött el az apácákon. Sürgölődő, fontoskodó, Isten szolgáinak hitték magukat. Valójában semmit nem tudtak arról mi is az a szolgálat. Megvetettem őket. Szánalmas, magányos nők akik azt gondolják, képesek változást hozni a világban, hogy Isten arra kéri őket, hogy egy elmegyógyintézetben töröljék fel a hányást, hogy minket nyúzzanak azzal, hogy rohadt kenyeret gyúrjunk. Annyiban nem bántam, hogy itt békén hagytak legalább. Nem figyelték, hogy néz ki a kenyér vagy a sütemény. Egyszerű, monoton munka volt, csöndben. Nekem sem kellett beszélnem és másnak sem. Az persze más kérdés, hogy volt akinek be nem állt a szája de ettől függetlenül nekem nem kellett megszólalnom.
Mikor már a sokadik kenyeret gyúrtam, lehunytam a tekintetem. Újra hallottam a hangokat. Buzdítottak...
~ Most nem figyelnek... dugj el egyet. ~ karjaimon sok vágás pihent de újra és újra elvesztettem a késeket amiket a konyháról csentem. A penge finoman zabálta bele magát bőrömbe majd húsomba is, hogy aztán bíborvörös festékkel színezzem be a kopott betont. Ajkaimba haraptam amikor tekintetem összeakadt az egyik ápolóval. A férfivel még nem nagyon futottam össze de azt tudtam, hogy az egyik dokival melózik együtt. Amolyan asszisztens lehetett de mit tudtam én erről? Sosem szocializálódtam, nem volt rá lehetőségem. Menekülnöm kellett az olyanok elől akik egy édes kislányt, később pedig egy védtelen, egyedülálló fiatalt láttak bennem és azt gondolták, könnyedén elkaphatnak egy-egy menetre. Persze az ilyenek többségét megöltem. Mégis akadtak olyanok akik valóban elkaptak...s nekik köszönhetően ma már irtóztam minden férfitől... még a dokim sem nagyon érhetett hozzám, holott ő volt az egyedüli akiben megbíztam ezen a szeméttelepen.
Arra kaptam fel a fejem, hogy valaki megütött. Eleresztettem a tésztát és lendületben nyúltam a nő után. Tincseibe marva vágtam a fejét az asztalra. Nem szólaltam meg pedig legszívesebben megkérdeztem volna mégis mi a francot képzel? Helyette újra megemeltem a fejét és olyan erővel csaptam az asztallapnak, hogy a nő orrából ömleni kezdett a vér. Ekkor elengedtem és hátrapillantottam. Láttam a férfit jönni akire az előbb néztem. Feltartottam a kezem és a falnak hátráltam. Tudtam, hogy a dokim ideges lenne még egy balhé miatt így nem küzdöttem, de nem akartam, hogy hozzámérjen. A lány zsebéből kicsent cigit a férfinek mutattam, ezzel kínálva meg, remélve, hogy elkerülöm a bajt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Oliver Thredson

avatar

ϟ KOR : 41
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ✂ Briarcliff Manor
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 161
ϟ CSATLAKOZÁS : 2012. Dec. 13.

TémanyitásTárgy: Konyha    Szomb. Dec. 15, 2012 10:48 am

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://vampsiterpg.hungarianforum.com
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Konyha    

Vissza az elejére Go down
 

Konyha

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Behind The Walls :: ϟ 1964, Hampshire, Massachusetts :: Briarcliff Manor-