Behind The Walls

Készen állsz, hogy átlépd a szanatórium kapuit?

Behind The Walls

You have two choices. You either live, or you die.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Korlátozás


Arányok:
Nők: 24
Férfiak: 12

Patients: 20
Doctors: 4
Nurses: 3
Residents: 5
Ghosts: 0
Creatures: 0
Victims: 4
Links
.. click, click, click!







Chatbox
.. stairway to heaven.

Latest topics
» Vampsite FRPG
Szer. Dec. 17, 2014 5:50 am by Amanda B. Lawrence

» EOF - Empire of Fantasy
Pént. Szept. 06, 2013 7:53 am by Vendég

» Prison
Vas. Aug. 11, 2013 8:03 am by Vendég

» Dita D'amrosio
Vas. Júl. 07, 2013 2:57 am by Dita D'amrosio

» Caleb A. Bristol
Szomb. Júl. 06, 2013 8:20 am by Caleb A. Bristol

» Got a Secret can you keep it? ... | Pretty Little Liars RPG
Szer. Júl. 03, 2013 2:13 am by Vendég

» The Originals
Hétf. Jún. 03, 2013 6:35 am by Vendég

» Dark Dreams
Vas. Jún. 02, 2013 1:48 am by Vendég

» Art war! FRPG
Pént. Május 31, 2013 10:57 pm by Vendég

Top posters
Belizaire Roux
 
Harlow Williams
 
Dr. Floyd Schneider
 
Dylan Moore
 
Amanda B. Lawrence
 
Alex Blackbloom
 
Anthony Mason
 
Dr. Oliver Thredson
 
Alison Ross
 
Nina Steele
 
Our Friends
.. they're not harmless.


Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (19 fő) Vas. Jan. 06, 2013 9:56 am-kor volt itt.
Credit ©
.. you'll steal, we'll skin.
Az oldal egy részét az American Horror Story: Asylum c. sorozatból vettük. A másik fele, a Dark Haven High ötlete Mary Eunice McKee és Dr. Oliver Thredson szüleménye. Ahogyan a története is.
Az oldalon található képek, kódok mind a no-way-out tulajdonában állnak. A Poster-Profil-t köszönjük a mi egyetlen Kötinknek. A lopás komoly következményeket von maga után.

Share | 
 

 Leégett krematórium

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Lilith Russel
Patient
avatar

ϟ KOR : 27
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Dark Haven High
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 11
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Leégett krematórium   Szer. Márc. 06, 2013 9:24 am


Bárcsak sikerült volna végeznem apámmal! Akkor legalább az az örömöm meglehetne, hogy többé senki másnak nem árthat. Mert ő borzalmasan gonosz ember! Mindig bántott engem és Alexandert... aztán amikor megtudta... amikor megtudta az igazat őt elküldte, a gyermekünket pedig elrabolta. Sosem láthattam! Sosem tarthattam a karjaimban! Még azt sem tudom, fiam van-e, vagy lányom. Ő pedig nem fogja megengedni... nem adja őket vissza nekem!
Annyiszor próbáltam már véget vetni az életemnek... de mindig megakadályoztak benne! Milyen joguk van hozzá, hogy fogva tartsanak ebben a világban? Mégis miért? Miért teszik ezt? Apám is... úgy tesz, mintha érdekelnék... Ha mások is látják aggódást tettet, ám valójában a Pokolba kíván. Ó ne félj atyám, megyek én... Odamegyek, méghozzá nem is olyan sokára... de magammal viszlek téged is. Muszáj! Nem maradhat itt... nem élhet tovább az a szörnyeteg, aki miatt én is azzá váltam. Mert ha másképp nevel, ha szeret... akár csak egy kicsit... akkor máshogy alakulhattak volna a dolgok. De ő sosem törődött velem. Mindig azt hajtogatta, hogy a világra jönnöm sem lett volna szabad. Hát az én hibám, hogy anyámat elgázolták? Az a bűnöm, hogy az én életem meg tudták menteni? Annyiszor kívántam, hogy bárcsak sosem vágtak volna ki belőle. Bár vele haltam volna én is. Talán úgy kellett volna történnie. Az megkímélt volna egy szenvedéssel teli élettől. Néha annyira szánalmasnak érzem magam, pedig egyszerűen csak... elfáradtam. Alexander... drága bátyám, ő volt az egyetlen, aki szeretett és megértett.
Ám végül őt is elragadták tőlem. Évek teltek már el azóta, hogy utoljára láthattam őt.
Csak megyek előre a fák között, miközben egyre az ő arca lebeg a szemeim előtt. Kedvesem, szerelmem, egyetlen drága jöjj vissza hozzám! Szabadíts ki innen! Vagy ha nem... akkor nekem kell szöknöm. Ó igen, de innen már csak egy módon távozhatok, tudom jól. Annyiszor próbáltam, talán ismét ideje lenne... lehet, hogy most senki sem akadályozná meg. Ha nem tudnák, hol vagyok, nem tehetnék. Ha nem látnák, nem állíthatnának meg.
De nem – tiltakozó hang szólal meg elmém legmélyén. Most még nem mehetek! Ha a gyermekem és Alexandert nem is kaphatom vissza, apám... Apámmal mindenképp végeznem kell. Nem úszhatja meg azt a sok rosszat. Meg kell fizetnie a bűneiért! Hiszen miatta lettem az, aki vagyok. Miatta rohadnak az apró gyermekholttestek az erődben... mélyen a föld alatt. Ő rabolta el a gyermekem, én emiatt vettem el másokét. Szörnyetegek családja.
Az árnyak pedig rendületlenül követnek. Megtorpanok és villámsebesen fordulok hátra, ám addigra nyom sincs. Némán, mozdulatlanul állok, múlnak a percek. Kezeim erősen szorítják karjaim, a körmeim a húsba mélyednek. Amilyen mélyre csak lehet. Ám mégis... alig érzem meg. Sokkal komolyabb fájdalomhoz szoktatott az élet. A testi kín pedig nem rossz dolog. Segít, hogy biztos lehessek. Már csak ez van, hogy tudjam, mi álom és mi valóság néha túlságosan is összemosódnak a dolgok. Eltűnnek a határok én pedig... némán, tehetetlenül sodródom.
Ismét továbbindulok. Bizonytalan, botladozó léptek. Szemem sarkából látom, hogy mozdulnak az árnyak is. Amint azt hiszik, hogy nem figyelek, rögtön visszatérnek. Néha már akkor sem tűnnek el, ha látom őket. Nem igazán értem, hogy mi motiválja őket. Bántani akarnak? Hát csak rajta. Jöjjenek, zárjanak el a világtól. Vegyék el a fényt, fosszanak meg a levegőtől. Talán éppen itt az ideje. Talán nem is rosszak... talán a barátaim. Elvégre ők mindig itt vannak.
Furcsa, leégett rom tűnik fel a szemem előtt. Sosem jártam még itt. Azt sem tudom, hogy micsoda. Igazság szerint nem is érdekel túlságosan. Lehet, hogy ez lenne a megfelelő hely és idő? Ha senki sem lát, senki sem akadályozhat meg benne, hogy végezzek magammal. Akkor végre kiszabadulhatnék, többé senki sem szabhatná meg, hogy mit tegyek. Viszont ha most elmegyek, senki sem bünteti majd meg apámat. Megússza! Megengedhetem ezt?
Mi a fontosabb? Mivel kellene inkább törődnöm?
Az árnyak megrezzennek majd sietve visszahúzódnak. Valaki közeledik. Egy másik lány bukkan ki a fák közül. Váratlanul ér a jelenléte, de nem azok közül az orvosok közül való, így egyelőre még... nyugodt vagyok. Mást talán érdekelne, hogy mi vezette erre a lépteit, én azonban egyszerűen csak nyugtázom, hogy megjelent.
Valamiért ekkor veszem észre azt is, hogy nincs rajtam cipő. Furcsa. Fel sem tűnt eddig.
- Jó nap ez a halálra, igaz? – kérdezem tőle tűnődve.
Fejem félrebiccentem, tűnődve mérem végig... ám nem tudom, érdekel-e egyáltalán. Elkergette az árnyakat. Biztos félnek tőle, hogy ő is észreveszi majd őket. Vajon ezért haragudnom kellene rá?
Néha rettegek az árnyékoktól... néha azonban nem.
Mindig velem vannak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Juno Volkova
Patient
avatar

ϟ KOR : 24
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Dark Haven High
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 5
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Mar. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Leégett krematórium   Kedd Márc. 05, 2013 6:50 am


discover the madman
Első nap az őrültek birodalmában...
Sosem fogom elfelejteni a mai napot.
Értelmetlen rabságra lettem ítélve e rideg helyre. Bevallom félek! Félek attól ami itt fog rám várni, félek attól, hogy fölösleges gyógyszereket fognak belém erőltetni és attól is, hogy el kellett szakadnom az én kis köröcskémtől. És bár többnyire a képzeletbeli váramnak köszönhetem vesztem még is vágyom rá. Mikor köröztem a szobámban a láthatatlan falat leírva nem féltem. Azon nem hatolhatott be senki. Elvonta figyelmem a tükörről, az ablakról minden másról. Ha a szomszéd nem jött volna akkor talán már halott lennék. Igen, igen halott az én kis világom halottja. Ezerszer választanám, hogy eltávozzak az élők sorából mintsem itt rohadjak életem végéig és lássuk be még csak 19 éves vagyok elég sokáig húzhatom, ha nem csinálok árt magamban. Ám köztudott, hogy imádom halál küszöbéig rugdosni magam. Vagdosom az ereim, altatót szedtem és még felakasztani is próbáltam magam. És tádám! Az élet olyan gúnyos velem, hogy nem hagy nyugodni. De remélem a túlvilágon nem találkozom a családommal. Testvéremmel ki annyira várta születésem, hogy öngyilkos lett miattam és szüleimmel melyek autóbalesetben vesztek oda mikor értesítették halott a pici lányuk. Bárcsak nem csak produkáltam volna , hogy egy üres test vagyok már.... Bárcsak felboncoltak volna, ahogy azt akarták, érezni akarom a fájdalmat. Nem azért mert jó, hanem mert megerősíti bennem azt, hogy túl sok mindenen mentem keresztül ahhoz, hogy ezeket meg se érezzem. És, ha már nem érzek semmit mi értelme élni?

Tehetetlenül és összezavarodva császkálok össze-vissza. Érzem, hogy figyelnek, de nem tudom kik. Összehúzódva csoszogok a hófehér padlón a hófehér falak mellet elsuhanva a hófehér ablaktól elfordulva a hófehér ajtó felé, hogy kijussak végre. Engedjenek ki! Beleőrülök itt minden fehér. Itt megőrült mindenki. Nekem itt semmi keresni valóm. Igazad van Jun, neked semmi keresni valód itt!
-Ugye? Végre valaki aki elhiszi nem kell itt lennem. Szerinted megtudnék szökni?- Kérdem egy hangtól, mely biztat a szökésre.
Persze! Megtudod te csinálni. Ha megölöd magad kijutsz és minden megoldódik. Tested elviszik és földgyermekévé válsz.
-Óhh...igen a földgyermekévé.- Elégedett mosoly szökik arcomra úgy megyek ki egyenest egy leégett rom felé.
Ott majd megölheted magad! Én csak bólintok és sebes léptekkel haladok.


A hozzászólást Juno Volkova összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 07, 2013 4:40 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lilith Russel
Patient
avatar

ϟ KOR : 27
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Dark Haven High
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 11
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Leégett krematórium   Hétf. Márc. 04, 2013 12:47 pm


Árnyak... Árnyak... Mindig ott osonnak az árnyak. Azt hiszik, hogy nem figyelek... olyankor rögtön mozgásba lendülnek. Körülzárnak... megpróbálnak elzárni mindentől. Hát miért nem elég az nekik, hogy apám ide börtönöztetett? Nem elég, hogy nem lehetek Alexander mellett? Mi mást akarnak még elvenni? A gyermekünket már elrabolták tőlem. Vajon fiú lett, vagy kislány? Hová vihette apám? Milyen élete lehet?
Kérdések, melyekre sosem kaphatok választ... Megtagadták tőlem. Ugyanúgy, ahogy a halálom is megakadályozták. Pedig olyan sokszor próbálkoztam! Ha nem lehetek azokkal, akiket szeretek, miért tartanak még mindig itt? Mi értelme ennek az egésznek? Nem is élet ez... hogyan lehetne, hisz rabláncokra verve élem. Minden lélegzetvétel... minden múló pillanat iszonyatos erővel nehezedik rám. Az árnyak pedig egy perc nyugtot sem hagynak nekem.
Kell egy kis szabadság... levegő. Akkor talán nem érzem úgy, hogy megfojt a puszta létezés. Alexandert akarom! Adják vissza nekem a gyermekem! Idegesen remegő kezeimmel saját karjaim szorongatom. Nincs értelme. Nincs esély... innen egyetlen menekülési út van. Egy módon tűnhetek el végleg apám szeme elől, ám azt újra és újra elvágják előlem. Úgy csinál, mintha érdekelném. Eljátssza a gondoskodó, szerető szülőt, ám a halálomat kívánja. Ez már régen nem zavar. Én is hasonlóképp érzek iránta. Ide is azért kerültem, mert rátámadtam... megpróbáltam megölni. Semmit sem bánok annyira, mint azt, hogy akkor nem jártam sikerrel.
Ha én megérdemlem, hogy a Pokolra jussak, hát ő is. Velem jön!
Némán bolyongok. Céltalanul. Okok és okozatok... már régen nem számítanak. Mélyen izzó gyűlölet emészt... állandóan kitörni készül bennem egy vihar. Vagy már el is kezdődött? Nem vagy benne biztos. Mintha... mintha szilánkokra hasadt volna minden körülöttem. Hiába is próbálnám megragadni a darabokat... kicsúsznak az ujjaim közül. Sosem lesz már belőlük újra egy... egész. Én talán még lehetnék. Bár nem tudok remélni, hinni... álmodozni pedig sosem voltam képes. Számomra mindig csupán az volt, amit láttam és érinthettem.
Valóság. Szavak. Tények. Megcáfolhatatlan dolgok...
Zavartan kapkodom a fejem. Azt hiszik, hogy nem látom őket, de tudom, hogy még most is követnek! Hol az egyik fa takarásában moccan meg valami, hol előttem, a látótávolság peremén. Végigkísérik most már az egész életemet. Vajon ha egyszer sikerül véget vetnem neki, akkor... utána is velem tartanak? Vagy elengednek végre?
Akarok-e egyáltalán még szabadulni tőlük? Hisz ők mindig itt voltak.
Fonjanak körbe, fojtsanak meg, vegyék el a fényt. Talán itt van az ideje. Ha nem lehetek Alexanderrel és a gyermekünkkel, úgysincs semmi értelme... Bárcsak... bárcsak visszatérne hozzám a drága... kedvesem, egyetlenem. Testvérbátyám... Bűnös vagyok tán, ahogy mások annak tartanák szerelmünket is. De számomra csakis te voltál egész életemben. Te megértettél, szerettél, védtél, átöleltél... Tudtad jól, mit kell átélnem.
És apánk elragadott tőlem! Elrabolt! Elrejtett, hogy sose lássalak többé!
Fájdalmas gondolatok. Kísértő rémképek. Nem is figyelem, hol bukkanok elő a fák közül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda B. Lawrence
Admin
avatar

ϟ KOR : 30
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ▲ hampshire
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 260
ϟ CSATLAKOZÁS : 2012. Dec. 13.

TémanyitásTárgy: Leégett krematórium   Kedd Jan. 01, 2013 8:33 am

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Leégett krematórium   

Vissza az elejére Go down
 

Leégett krematórium

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Behind The Walls :: ϟ 2013, Hampshire, Massachusetts :: Dark Haven High :: Woods-