Behind The Walls
Ebédlő      486258267anigif_www.kepfeltoltes.hu_
Készen állsz, hogy átlépd a szanatórium kapuit?
Behind The Walls
Ebédlő      486258267anigif_www.kepfeltoltes.hu_
Készen állsz, hogy átlépd a szanatórium kapuit?

Behind The Walls

You have two choices. You either live, or you die.
 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Korlátozás


Arányok:
Nők: 24
Férfiak: 12

Patients: 20
Doctors: 4
Nurses: 3
Residents: 5
Ghosts: 0
Creatures: 0
Victims: 4
Links
.. click, click, click!







Chatbox
.. stairway to heaven.

Legutóbbi témák
» Vampsite FRPG
Ebédlő      EmptySzer. Dec. 17, 2014 5:50 am by Amanda B. Lawrence

» EOF - Empire of Fantasy
Ebédlő      EmptyPént. Szept. 06, 2013 7:53 am by Vendég

» Prison
Ebédlő      EmptyVas. Aug. 11, 2013 8:03 am by Vendég

» Dita D'amrosio
Ebédlő      EmptyVas. Júl. 07, 2013 2:57 am by Dita D'amrosio

» Caleb A. Bristol
Ebédlő      EmptySzomb. Júl. 06, 2013 8:20 am by Caleb A. Bristol

» Got a Secret can you keep it? ... | Pretty Little Liars RPG
Ebédlő      EmptySzer. Júl. 03, 2013 2:13 am by Vendég

» The Originals
Ebédlő      EmptyHétf. Jún. 03, 2013 6:35 am by Vendég

» Dark Dreams
Ebédlő      EmptyVas. Jún. 02, 2013 1:48 am by Vendég

» Art war! FRPG
Ebédlő      EmptyPént. Május 31, 2013 10:57 pm by Vendég

Top posters
Belizaire Roux
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Harlow Williams
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Dr. Floyd Schneider
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Dylan Moore
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Amanda B. Lawrence
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Alex Blackbloom
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Anthony Mason
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Dr. Oliver Thredson
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Alison Ross
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Nina Steele
Ebédlő      Vote_lcapEbédlő      Voting_barEbédlő      Vote_rcap 
Our Friends
.. they're not harmless.


Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (35 fő) Hétf. Feb. 12, 2024 10:55 am-kor volt itt.
Credit ©
.. you'll steal, we'll skin.
Az oldal egy részét az American Horror Story: Asylum c. sorozatból vettük. A másik fele, a Dark Haven High ötlete Mary Eunice McKee és Dr. Oliver Thredson szüleménye. Ahogyan a története is.
Az oldalon található képek, kódok mind a no-way-out tulajdonában állnak. A Poster-Profil-t köszönjük a mi egyetlen Kötinknek. A lopás komoly következményeket von maga után.

Megosztás
 

 Ebédlő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Reaver Mortyarch
Resident
Reaver Mortyarch

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff Manor
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 8
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Mar. 31.

Ebédlő      Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ebédlő    Ebédlő      EmptySzer. Ápr. 10, 2013 7:14 am

Tamira Beckett

Ebédlő      Tumblr_inline_mihpq9qTIt1qz4rgp

*Reaver miközben beszélt, nem mérte fel szavainak súlyát, s akkor még tudata hevesen ellenkezett szeme, s szíve ellen. Az ész ugyan sokszor felülkerekedhet az érzelmeken, ugyanakkor azok az apró, megmagyarázhatatlan jelek mindig ott lesznek, melyek egy kétes helyzetben próbálják a szív oldalára billenteni a mérleg nyelvét. Hiszen hosszú évekkel ezelőtt, mikor megpillantotta e hölgyeményt a könyvtár egyik eldugottabb sarkából, éltető szerve a halk dobszólamok helyett úgy dübörgött, mint a földre eső nagy jégdarabok egy erős zivatarkor. S mikor belépett ebbe a helyiségbe, s mikor megpillantotta, tudta jól lelke s szíve mélyén, hogy ő az.. Ugyanakkor kimondott szavai is hevesen ellenkeztek pár perccel ezelőtt a felismerés ellen, de már nem..*
- S ez alatt mit ért pontosan?
*Vágja rá szinte azonnal Tamira válaszára, egy cseppet talán tolakodóan is. Egyelőre még nagyon meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy ez a hely egy elmegyógyintézet, s aki itt van, annak oka is van rá. Attól, mert valaki látszólag normális, kedves, attól még nem biztos hogy az, aminek tűnik első pillantásra.. Ugyanakkor egyelőre Reaver képtelen elhinni, hogy Tamirának bármi baja lehet. Hisz most is oly gyönyörű, bájos és elragadó, mint egykor.. Hiába a fehér ruha, hiába a megviselt arc. Mintha egy cseppet sem változott volna.. Reaver számára mindig is az a hölgy marad, akit öt éve látott utoljára. Az a kép a hozzátartozó érzésekkel olyannyira beleégett a tudatába, hogy azt már nem lehet sem megváltoztatni, sem eltüntetni onnan..*
- Elnézést a tolakodásomért, ha nem szeretne róla beszélni, azt is megértem..
*Ajkaira egy halovány félmosoly ül ki, mely immáron sokkal lágyabb, nem erőltetett. Ezt már nem az esze küldte, hanem a szíve..
Azonban Tamira kérdése annyira váratlanul éri, hogy a mosoly azonnal eltűnik, arca elsápad, s zavartan nyel egy nagyot, majd megköszörüli a torkát is.*
- Nos, tudja..
*Kezd bele nehézkesen, hiszen bár a fedőtörténet tetszik neki, ugyanakkor az nem volt belekalkulálva, hogy bárki ismerőssel is találkozhat itt. Főleg nem egy olyan emberrel, aki a múltjában fontos szerepet töltött be. Ahogy próbálja kinyögni a szavakat, homlokán apró verejtékcseppek jelennek meg, nagyon is látszik rajta, hogy azt sem tudja, hol kezdjen bele. Szíve szerint elmondaná az igazságot, de azt jelen helyzetben nem lehet. Hiszen Tamira itt egy beteg.. S ha véletlenül valahogy leleplezi Reaver kilétét, az nagy botrányba is fordulhat. Így hát vesz egy mély levegőt, s belekezd..*
- Röviden és tömören, embereket öltem, akiknek a vérét belefolyattam egy kádba, s egy bizonyos vegyszer hozzáadásával meg tudtam tartani a vérük folyékony voltál. Miután az utolsó csepp is kihullott belőlük, megmártottam a testem az ő éltető, halott nedűjükben..
*Végül elhallgat. Nem szól egy szót se, csak két öklére helyezi állát, s bámul valahova a fal apró repedéseibe. Szokatlan volt kimondani a szavakat, hiszen tudja jól, hogy Tamira hinni fog neki, s ez benne a legszörnyűbb. Már csak azt reméli, hogy egyszer lesz lehetősége arra, hogy megmondhassa neki az igazat..*
- Író volnék tudja.
*Szólal fel megkönnyebbülten a kérdésre, bár jól el kell gondolkoznia azon, hogy mit is mond. Általában nagyon jól tud hazudni, olyannyira, hogy pár pillanatig még a saját hazugságát is elhiszi, azonban most valamiért ez nagyon nehezére esik..*
- Számos könyvem jelent már meg.. De legalább a tetteim halhatatlanná teszik a műveim. Méltó megpecsételés jár nekik, hiszen végül oda kerültem, ahova való vagyok. Nem holmi átlagos író volnék, aki egész nap csak a szobájában kuporog, s ki sem mozdul egy pillanatra sem, nem történik vele semmi izgalmas, kalandos dolog. A betűi is csupán a kusza elméjéből táplálkoznak..
*Itt egy pillanatra elakad a szava, hiszen de, éppen tökéletesen magáról beszélt az imént, szinte ebben a pillanatban tudatosult benne. Ezért is tartja egyre nagyszerűbb ötletnek azt, hogy beköltözött ide egy jó hosszú időre..*
- Mondja csak, hogy bírja ezt a létet? Nem érez néha késztetést arra, hogy hívja a sötét angyalt, ki csókjával elvinné a lelkét?
*Kérdez rá nyíltan és konkrétan, belecsapva a dolgok közepébe, talán egy fájdalmas pontot érintve..*
- Elnézést, ha tapintatlan voltam ismét, csak nem tudom, hogy mire számítsak idebent..
*Ahogy kimondja e szavakat, Jude nővér azonnal bele is kezd saját mondandójába, miután megfújta erősen a sípját..*
- Figyelmet kérnék! Nagy vihar közeleg, mely egy órán belül el fogja érni vidékünket is. Mivel sok olyan beteg van, akit ez érzékenyen fog érinteni, ezért úgy döntöttünk, hogy rendezünk egy filmes estet, mely lehetőséget ad arra, hogy elterelje a figyelmüket a viharról. Az ápolókkal együtt a társalgóban fogunk nézni egy filmet, mint egy nagy.. boldog.. család. *mondja gúnyosan* Most pedig, mindenki menjen vissza a szobájába, egy óra múlva kezdünk!
*Majd kezével elhessegeti maga körül a betegeket, s távozik az ajtón. Az ápolók már jönnek is, állítják fel a betegeket, s már kísérik is vissza a "celláikba". Reaverhez megint az a nagydarab ápoló érkezik, ki nemrég oly "kedvesen" fogadta. Jól bele is markol a férfi bilincsébe, majd egy erős mozdulattal megrántja, így szinte talpra esik Reaver.*
- Hmm, az ilyen nagydarab, tohonya disznóknak biztosan sok vérük lehet, ne akard, hogy meggyőződjek róla..
*Igyekszik halkan intézni a szavait, enyhe undorral az arcán, azonban kap is rögtön egy magánzárkás fenyegetést, ha nem hallgat el. Az ajtóból még utoljára visszanéz Tamira felé, s ajkaival a következő szavakat formálja: "Nemsokára találkozunk", végül eltűnik..*
Vissza az elejére Go down
Tamira Beckett
Patient
Tamira Beckett

ϟ KOR : 82
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff Manor
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 12
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Mar. 31.

Ebédlő      Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ebédlő    Ebédlő      EmptyKedd Ápr. 09, 2013 12:16 pm

Reaver Mortyarch


Elég halkan beszéltem, de azért annyira nem, hogy Reaver ne hallja. Tehát egészen biztosan nem ezért rázta meg a fejét. Vajon csak azt akarta, hogy befogjam? Nagyra nyílt szemekkel bámultam vissza rá egy pillanatig, majd gyorsan le is sütöttem a tekintetemet, mikor a felismerés végre elért a tudatomig. Régen sem kereste a társaságomat és most is csak azért ült ide, mert nincs máshol hely...én meg rögvest zaklatom. Milyen ostoba vagyok!!
~ ..mint egy kosár döglött lepke, édesem...ez tény. de ne keseregj,ettől még megszerezheted, ami kell. Add át kicsit a kormányt, bébi, és megmutatom, hogy kell ezt csinálni! ~
És a műsor csak nem akart véget érni. Hiába próbáltam figyelmen kívül hagyni őt, idegesített. Mintha nem lett volna elég felkavaró Reaver megjelenése!

Csak a sejtelmes félmondat hallatán pillantottam fel ismét a határozott, férfias vonásokkal megáldott arcra; szinte szégyellősen pislogtam néhányat, aztán ahogy tovább beszélt, arcomra kesernyés kis mosoly kúszott. Talán rólam beszél...vagy egy másik Tamiráról. Egy másik világ, másik élet, amit odahagytam néhány hónapja, hogy megszabaduljak Wickytől. A régi életemre visszanézni olyan volt, mintha nem is a sajátom lenne. A folyton mosolygós, reggel és este az Úrnak hálát adó nő már sehol sincs. Ma már esténként azért imádkozom, hogy képes legyek rémálmok nélkül aludni. Reggel pedig azért, hogy valahogy túléljem a napot, hogy megszabaduljak az önsanyargató, bűnös gondolatoktól, és persze a rosszabbik énemtől.

- Nem is olyan régen még én is egy kellemes kisvárosban éltem. Esténként vacsorával vártam haza a férjemet, nap közben pedig igazi süteményeket sütöttem... nem ilyen borzalmakat - zavartan toltam arrébb a desszertes tányért csak azért, hogy eltereljem valamivel a figyelmet az arcomról, melyen ott ült az összes bennem kavargó fájdalom és keserűség. Olyan természetesen és könnyedén jött a válasz, amelyet hónapokig még csak elfogadni sem voltam képes...nem értettem. Valóban nem akartam, hogy Reaver felismerjen? A viselkedésem és a szavaim egyáltalán nem erre utaltak. Én magam nem voltam hajlandó önelemzésbe kezdeni. Wicky és Reaver társaságában pedig nem is tudtam volna. Majd valamelyik kedves doktor...

A kérdés kicsit meglepett. Mit is keresek itt? Ja igen, megőrültem. Nem igazán tudtam, mit mondhatnék. A hazugság nem az én műfajom. Wicky szórakozásból csinálja, én azonban kerülöm. Nem is csinálom jól, ami azt illeti. - Tudja, néha nem vagyok egészen önmagam. - nem hazudtam, csupán kissé finomítva adtam elő a problémámat. Wicky olyan hangosan vihogott, hogy már-már attól tartottam, a közelemben lévők is hallják. - És ön? - kérdeztem vissza hirtelen ötlettől vezérelve, de rögvest meg is bántam. Bilincsben voltak a kezei, és nem voltam biztos benne, hogy tudni akarom, mi az oka, hogy ő is kapott egy lakosztályt az intézetben. - Író vagy költő? - fűztem még egy kérdést az előzőhöz az újabb papírdarab láttán. Ezzel persze esélyt is adtam, hogy elkerülje egyik vagy másik téma megvitatását.

Néhány szívdobbanásnyi ideig az asztaltól távozó apáca hátát figyeltem, de még épp időben fordultam vissza Reaver felé, hogy elkapjam a mosolykezdeményt, amely az arcára kiült. Egy kicsit megint középiskolásnak éreztem magam. Vajon mi lenne most velünk, ha annak idején lett volna bátorságom odaülni hozzá ebédszünetben? Rámosolyogni néha, és megkérdezni, hogy van? Vajon visszamosolygott volna? Fölösleges kérdések és gondolatok. A múlton már nem változtathatunk. Talán semmin nem is változtatott volna, ha bátrabb vagyok, de az is lehet, hogy most egész más lenne minden. Ezt csak az Úr tudná megmondani.

- Jude nővér erős kezű nő. Én nem szívesen kerülnék az útjába. - feleltem szűkszavúan, és bár nem tudatosan, de kicsit összébb húztam magam a székemen. - Tudja, ha hallgat és engedelmeskedik, nem csinál plusz munkát nekik - a fejemmel óvatosan a nővér és az ápolók felé böktem - akkor nem elviselhetetlen. - bíztatónak szánt apró kis mosolyt küldtem felé, mielőtt én is a nővér felé fordultam.

Ez a találkozás különös érzéseket váltott ki belőlem. Talán jól is jött Jude nővér megjelenése (ezt eddig sosem éreztem), mert így esély nyílt rá, hogy rendezzem a gondolataimat és elcsitítsam kissé a bennem kavargó érzéseket. Sosem gondoltam volna, hogy még ennyi év után is ilyen erős hatással lesz rám Reaver felbukkanása. Pedig ő még csak nem is emlékszik rám. Milyen kegyetlen néha a humorod, Uram!
[right]
Vissza az elejére Go down
Reaver Mortyarch
Resident
Reaver Mortyarch

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff Manor
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 8
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Mar. 31.

Ebédlő      Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ebédlő    Ebédlő      EmptyKedd Ápr. 09, 2013 1:57 am

Tamira Beckett

Ebédlő      Tumblr_inline_mihpq9qTIt1qz4rgp

*Szúrós tekintete egy pillanatra sem tágít, s miközben a hölgy beszél, megint csak egy halovány érzelem, vagy éppen bármi egyéb sem látszik az arcán. Mintha meg sem hatotta volna a másik kedves köszöntése, mintha csak egy vastag falhoz beszélne, mely elnyeli a lágyan csengő szavakat.. ~ Ó, de még mennyire szépen csengnek azok a szavak! Évek óta ez a legcsodásabb dallam, mely érintette füleimet! Pontosan öt éve hallottam ily mámort keltő lágy éneket.. Öt éve.. ~
Hirtelen megrázza fejét, gondolataiban hatalmas karmokkal próbálja elűzni a feltörő emlékeket, hiszen tudja jól, hogy Tamira valahol egy messzi kis városkában éldegélhet a férjével, egy idilli környezetben, mely minden nő álma lehet. Olyan nem létezhet, hogy épp a világtól e távol eső istenverte helyen találjanak megint egymásra! ~ Ő nem érdemli ezt a helyet, minden ellene szól.. Hiszen oly régen mennyire kedves, elbűvölő lány volt, kizárt, hogy ez legyen a sorsa! ~
Egy pillanatra összeszűkül a szeme, mintha csak nagyon figyelne valamit, vagy erősen gondolkozna. ~ Ha már a Sorsnál tartunk.. Mi van akkor, ha az a csalafinta sorsfonálszövő éppen ezen a helyen akarja egyesíteni a mi fonalainkat? ~ Töpreng el magában, teljesen megfeledkezve arról a nem éppen kicsit fontos tényről, hogy minden bizonnyal oka van annak, hogy Tamira e falak közt él. Jelen helyzetben ezt az "apró" tényt egyáltalán nem is veszi figyelembe Reaver, hiszen az egyre fokozódó felismerés ellepi szinte az egész koponyáját, holott tudata próbál ellenkezni, ám tudatalattija egyre erősebben próbál felszínre törni.*
- Pedig hosszú éjek állnak előttünk..
*Jegyzi meg félhalkan, sejtelmesen, nem hazudtolva meg a régi énjét; már akkor sem szaporította feleslegesen a szavakat, inkább megtartotta magának a mondanivalóját. Úgysem volt rá kíváncsi senki..*
- Régen én is ismertem egy Tamira nevezetű hölgyet.. *szólal fel hirtelen titokzatosan, miközben fél szemmel a másik felé sandít* Oly bájos volt, mintha csak a gyönyörűség ártatlan nimfája öltött volna testet.. *sóhajt egyet látványosan, majd állát kitámasztja egyik kezével, s oldalra néz* Most biztosan egy kellemes városkában főzi éppen a vacsorát a férjének és a gyermekeinek..
*Arca egy pillanatra azonban mégis mutat némi érzelmet, ami nem más, mint a keserűség. Nem gondolja azt Reaver, hogy mutatnia kellett volna bármit is a hölgy felé régen, hiszen ő volt olyan vak, hogy semmit sem vett észre a jelekből, vagy pontosabban fogalmazva nem akarta elhinni, hogy egy oly népszerű és kedves lány, mint Tamira, bármi érdeklődést mutasson felé semmi hátsószándék nélkül. Hiszen hány olyan esetről hallani, hogy a különc diákokat a népszerűk már csak fogadásból is megpróbálják megszerezni, aztán dolguk végeztével földbe tiporják. Reaver ennek még véletlenül sem akarta kitenni magát.*
- Mondja kérem, Önt mi szél hozta ide? Tudja, minél többet nézek Önre, annál jobban nem értem..
*Talán az utóbbi egy évének leghosszabb mondatkombinációját sikerült kinyögnie az elmúlt percekben, utóbbinál egy pillanatra még saját magán is meglepődött.
Szemei váratlanul elkerekednek, majd újra előhúz egy üres cetlit, megint körbenéz, s nagy gyorsasággal írni kezd. Azonban a legutolsó betűnél meleg leheletet vél felfedezni füle mellett, s mikor oldalra pillant, felfedezi az egyik beavatott apácát.*
- Tegye azt el, kérem, pár percen belül megérkezik Jude nővér pár ápolóval, van egy kis bejelenti valójuk. Nem szeretnénk ugye, ha azt a kis papírt valamelyik észrevenné..
*Suttogja, majd tettetett mosollyal, mintha mi sem történt volna, azonnal tovább is áll. Reaver végül lassan becsúsztatja a cetlit a zsebébe, s kíváncsi tekintettel figyeli az ajtót.*
- Azért az ünnepélyes fogadtatásomra nem számítottam..
*Jegyzi meg Tamirának egy nagyon halovány, gúnnyal tűzdelt félmosollyal, mikor is nyílik az ajtó, s belép rajta Jude pár ápolóval, beszédre készülvén.*
- Mondja csak, ez a nő mindig így bánik a betegekkel?
*Utal az egyikre, aki épp útban volt, s akit "enyhén" odébb lökött. Igyekszik még mindig közömbösen beszélni a hölgyeményhez, mintha még mindig nem ismerte volna fel.. Holott minden egyes pillantásakor szíve oly hevesen ver, mintha csak a végtelenben zúgó morajló dobszólam lenne.*
Vissza az elejére Go down
Tamira Beckett
Patient
Tamira Beckett

ϟ KOR : 82
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff Manor
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 12
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Mar. 31.

Ebédlő      Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ebédlő    Ebédlő      EmptyVas. Ápr. 07, 2013 2:55 pm

Reaver Mortyarch

Az ebédlő ajtaja kinyílt és egy megbilincselt férfi esett be rajta. Szó szerint. Nem mondhatnám, hogy különösebben meglepődtem az ápoló gorombaságán. Ismerem már őt is, mindig rendkívül udvarias és segítőkész a betegekkel. Szeretjük nagyon... ~ Friss húúúús! Látod ezt, édes? Menj segíts neki, te kis hitbuzgó keresztyén lélek ~ wicky rosszindulatú megjegyzését éles kacagás kísérte. Csak úgy fröcskölt belőle a gúny. ~ Mi lenne, ha csak néhány percre békén hagynál, Wicky? Legalább míg vacsorázom! ~ Tudtam, semmi értelme vitázni vele, sem kérlelni őt. Úgyis azt teszi, amihez kedve van. Ma pedig határozottan az én bosszantásomhoz volt kedve. Szemtelen nőszemély!

Amíg én gondolati síkon hadakoztam a rosszabbik énemmel, a jövevény már az asztalomhoz közelített. Felpillantottam, hogy szemügyre vegyem az arcát és egy szívverésnyi időre a lélegzetem is elakadt. ~ Ez nem lehet Ő! Hiszen.. ~ Riadt őzikéket meghazudtoló tekintetemet gyorsan visszafordítottam a gusztustalan sütemény felé, és azt fixíroztam, amíg csak Reaver le nem ült velem szemben.
~ Édes Istenem, add, hogy ne emlékezzen rám! Kérlek! Megöl a szégyen! ~ Magam sem értettem miért rettegtem tőle, hogy megtudja, őrült vagyok, hiszen láthatóan ő is a bentlakók táborát gyarapítja mától.
Igen, Pontosan tudtam, ki az, aki előttem ült. Hogy is felejthettem volna el a középiskolai szerelmemet? Ő volt az, Reaver Mortyarch; az első fiú az életemben, akiért éveken át némán, titokban epekedtem, míg ő rám sem hederített.

Továbbra is erősen szuggeráltam a süteményemet, mintha csak az elmém erejével próbálnám megsemmisíteni azt. Amíg Reaver evett, csupán egyetlenegyszer pillantottam fel rá. Rövidke, lopott pillantás volt ez; ahhoz hasonlatos, amit néha az iskolapadból hátrafordulva, vagy a könyvtári polcok fedezékéből előbújva vetettem rá; szigorúan olyankor, mikor bizonyos voltam benne, hogy nem figyel. Most is érdektelennek, teljesen közömbösnek tűnt. Wicky szinte sikítva röhögött a zavarodottságomon, és egyre azt ismételgette, itt az alkalom, hogy -az ő szavaival élve- rávessem magam rég nem látott szerelmemre. Mintha ezek a dolgok ilyen egyszerűek lennének. Mintha nem lenne tisztában vele, hogy életem szerelmét csak hónapokkal ezelőtt veszítettem el. Ostoba, ledér nőszemély!

~ Vajon mit írogat Dr Strangelove? Hmm? Hmmmm? Lesd meg! ....Gyerünk, te kis gyáva picsa, kíváncsi vagyok! ~ Én is kíváncsi voltam, de amellett, hogy ez merő illetlenség lett volna, Wicky kívánságát sem akartam teljesíteni. A férfi válla fölött átnézve a mögötte ülő Lars nevű beteg tetovált tarkójára fókuszáltam egy kis ideig, szemügyre véve a horogkeresztet, amit aprólékos munkával varrtak a bőrébe. Néhány perc múlva ártatlan, megszeppent arccal néztem vissza Reaverre, s mikor bemutatkozott, kissé megkönnyebbülten fellélegeztem. - Én pedig Tamira vagyok - válaszoltam egy apró félmosollyal. - Szívesen üdvözölném itt, uram, de attól tartok, ez nem a Hilton, ahol örömmel száll meg az ember néhány éjjelre. - Fogalmam sincs, miért kezdeményeztem beszélgetést, miközben attól féltem, felismer. Azt hiszem, nyugodtan írhatjuk ezt is az őrület számlájára. Így a legkényelmesebb...meg aztán van már ott úgy is egy rakás dolog...
Vissza az elejére Go down
Reaver Mortyarch
Resident
Reaver Mortyarch

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff Manor
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 8
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Mar. 31.

Ebédlő      Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ebédlő    Ebédlő      EmptyVas. Ápr. 07, 2013 10:46 am

Tamira Beckett


*Egy fekete autó zötykölődik halkan a poros, kihalt úton, miközben a táj monoton futása pár pillanatra álomba meríti a hátsó ülésen levő uraságot. Álomvilág felé vezető útról viszont egy lágyan csengő hang téríti le, s egy finom kéz, mely a vállát érinti meg.*
- Mortyarch uraság, üdvözlöm a mi kis világunkban!
*A férfi felvonja egyik szemöldökét, óvatosan megfogja a vállán pihengető kezet, majd egy határozott mozdulattal leveszi azt magáról, s egy közömbös bólintással üdvözli az apácát. Lassan kiszáll az autóból, rágyújt egy cigarettára, s míg a sofőr kihalássza a csomagjait az autóból, addig csípőre tett kezekkel bámulja a robusztus, kísérteties épületet, szemében valami őrült csillogással. Ám mikor az "inas" mellékászálódik, az apáca halkan, de annál gonoszabb mosollyal szól fel.*
- Ugyan, kérem.. Azokra itt nem lesz már szüksége.
*Mintha Reaver meg sem hallotta volna az iménti szavakat, úgy indul meg a hölgy felé, kinek arcán apáca létére enyhe perverz vonásokat is vél felfedezni..
Az ilyenkor már kihalt udvart sajnos nincs ideje megcsodálni, hiszen az est már leszállt, s épp hogy csak be tud toppanni majd vacsora időre. Útja egyenesen Jude nővérhez vezet, ahol már a Monsignor és dr. Arden is várják őt. A kelleténél hamarabb el is intézik a papírokat és az anyagi dolgokat; mindhármójuk szemében szinte azonnal felcsillannak az önző vágyak, s úgy tekintenek rá arra a hatalmas táskányi pénzre, mintha csak a halhatatlanság széruma csücsülne ott. Holott csak festett papír..
Dr. Arden és a Monsignor hamar távoznak, Reaver azonban még egy órácskát ott marad a nővérrel, aki ismertet vele néhány dolgot: hogy viselkedjen, hova ne menjen a betegek és bizonyos ápolók jelenlétében, kivel kell vigyáznia, ki nem tud róla és még sorolhatnánk napestig.. Természetesen azt is leszögezte, hogy szigorúan egy betegről szabad csak bármit papírra vésnie, annak is a lelki világáról, semmi egyébről - mivel ellenőrizni fogják. Reaver persze ezt meg sem hallotta.. Ez a hely sokkal érdekesebb és titokzatosabb annál, mint hogy figyelmen kívül hagyják..
Végezetül a férfi előveszi a kis papírkötegét és egy tollat, majd Jude nővér el is kíséri őt szobájába, s a kezébe nyom egy hosszú, fehér ruhát.*
- Nem kellene valami smink az arcomra, hogy kicsit "betegebbnek" tűnjek?
*Szól a nővér után, ki már épp távozóban van, azonban ő csak egy titokzatos mosollyal válaszol.*
- Kedvesem, a külseje miatt nem kell aggódnia. Épp elég nyomasztó ez a hely ahhoz, hogy kellően megváltoztassa..
*Majd bólint egyet, s távozik az ajtón. Reaver csak vállat von, majd felhúzza a fehér ruhát, melyet kapott, persze a levetett ruháit csak az ágyra hajítja, hiszen az egyik ápoló épp kezdi sürgetni az ajtón túlról.*
- Csipkedje magát, mert csak a moslék fog maradni, mire odaér!
*Nem éppen beszédes típus, így hát most sem vág vissza a szánalmas szavakra, hanem "engedelmesen" kisétál. Arra ugyan nem számított, hogy bilincset fognak ráaggatni azonnal.. Bár az álca szerint egy közveszélyes gyilkos, aki kivéreztette az áldozatait és valamilyen szer hozzáadásával megőrizte vérüknek folyékony voltát, majd megfürdött bennük. ~Nem rossz, nem rossz...~*
- Na, itt is volnánk. *zökkenti ki az ápoló egy épp felbuggyanó gondolatból*
- És akkor most csak menjek be és üljek le? *kérdi felvont szemöldökkel*
- Haha, felőlem itt kint is ácsoroghat, de akkor üres gyomorral fog lefeküdni!
*Ekkor kordul halkan a gyomra, majd intéz egy megvető pillantást a nagydarab fehérruhásra, aki kinyitja előtte az ajtót és aljas módon belöki a férfit, aki nem számítva a cselekedetre, el is vágódik a földön. Kezével még ki sem tudja magát támasztani, hiszen a bilincs még rajta van, s az első napokban rajta is marad, míg "szokja" a környezetet. Elvégre, ő egy rituális kivéreztetős gyilkos, aki bárkit megtámadhat..
Lassan feltápászkodik, majd elmegy a maradék moslékért, amitől kishíján a gyomra is felfordul. ~Első pont: nem éppen megfelelő étkeztetés..~ Azonban megtorpan. A tőle megszokott közömbös, rideg ábrázattal kémleli körbe a jelenlevőket. Ám szeme hirtelen nagyra kerekedik, szíve gyorsabban kezd verni, a levegőt is gyorsabban kapkodja.. Íriszeiben egy hölgy arca formálódik meg, ki nagy undorral az arcán bökdösi az ételt. A férfi nagyot sóhajt, s az iménti hirtelen fellángolás jelei is alább maradnak. Egy pillanatra már azt hitte, hogy valahonnan ismeri a hölgyet, persze ez lehetetlen. Azért ennyire nem kicsi ez a világ, hogy pont itt fusson össze egy ismerőssel. Mellesleg, ez nem is tenne éppen jót az álcájának..
Mindenesetre, hely híján, szótlanul letelepedik az iménti hölgyemény elé. Először szinte rá sem néz, figyelemre sem méltatja, csak eszik pár kanálkával az ételéből, amit pillanatokon belül félre is tol, s nagy izgatottsággal veszi elő az egyik kis cetlit a zsebéből, körülnéz, majd hihetetlen gyorsasággal teleírja a lapocskát, s visszacsúsztatja fehér ruhájának kis zsebébe, mintha mi sem történt volna.
Azonban valamiért fura érzése támad, s szinte késztetést érez arra, hogy a vele szemben ülő hölgyre pillantson. Hűvös tekintetével hosszú másodpercekig csak figyeli őt, semmi érzelem nem mutatkozik rajta, egyedül a meglepettség ülhet ki arcára, mikor arra eszmél, hogy igen erősen bámulta a hölgyet.*
- Reaver...
*Szólal fel végül mély és morcos hangján, miközben aprót biccent fejével.*
Vissza az elejére Go down
Tamira Beckett
Patient
Tamira Beckett

ϟ KOR : 82
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff Manor
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 12
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Mar. 31.

Ebédlő      Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ebédlő    Ebédlő      EmptyVas. Ápr. 07, 2013 8:35 am

Reaver Mortyarch

~Megint moslék... remélem nem akarod megenni...még a végén...röfögni fogunk tőle ~ Wicky ma megint nem bírt csendben maradni. Minden mozdulatomat, minden szavamat kommentálnia kellett. A gúnyolódása legtöbbször hidegen hagy, de van, hogy rettentő pipa tudok lenni miatta. Kezdtem begurulni, így a nap végére, de nem volt mit tennem. Nem fogta be..nem volt mivel megfenyegetnem. Wicky tudja, hogy nincs hatalmam felette, így azt tesz, amit csak akar. És ez volt az egyik kedvenc szórakozása az utóbbi időkben. Jó kereszténynek tartom magam, így rettentően igyekeztem nem csúf dolgokra gondolni, de igazság szerint mindennél jobban szerettem volna kitekerni ennek a nőnek a nyakát. Ha nem az én testemet használná ő is....

Csakazértis alapon szép komótosan kanalaztam az ételt, amely való igaz, inkább hasonlított valami gasztronómiai katasztrófára, mint főzelékre. Nem igazán volt más választásom, így hát kénytelen voltam ezzel megtölteni a gyomromat. Nagy nehezen leküzdöttem az utolsó falatokat és reménykedve pillantottam a kissé bizarr kinézetű édességre.

A desszert gyanánt felszolgált muffin azonban már nálam is az ehetetlen kategóriába kívánkozott. Vágyakozva gondoltam az általam készített édes süteményekre, amelyeket az emberek olyan szívesen vásároltak, hogy sosem győztem eleget sütni belőlük. Most pedig egy nagy valószínűséggel képzetlen szakács vagy szakácsnő által mindenféle lelkesedés nélkül összedobott ragacsos valamit kellene megennem. Lemondtam róla. Üldögéltem még egy kicsit az asztalnál, és kénytelen-kelletlen meghallgattam Wicky kismonológját arról, hogy ez az egész csakis az én hibám. Nem kellene itt lennünk, ha én ostoba nem utaltatom be magam.

Unottan bökdöstem a tompa villával a süteményemet, amikor nyikorogva kinyílt az ebédlő ajtaja. Kíváncsian pillantottam fel a tányéromból, hogy lássam, ki az aki ilyen csúnyán lekéste a vacsoraidőt. Amilyen szerencsétlen, egész biztosan nem kap már enni.
Vissza az elejére Go down
Cain Chrisol
Patient
Cain Chrisol

ϟ KOR : 82
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 3
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 27.

Ebédlő      Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ebédlő    Ebédlő      EmptyKedd Jan. 29, 2013 9:09 am


A red river of screams


Look at me, now do you see?




Szerettem flörtölgetni az emberekkel. Mármint azokkal, akik nem fagytak be a látványomra. Imádtam ahogy rám néznek, ahogy meg akarnak érinteni. Mindenki a sajátjának akart, mintha tényleg egy angyal lennék, és ha a karjukba szoríthatnak, vagy bárhogy magukévá tehetnek, valami szentségben részesülnének és minden bűnük semmissé válna. pedig csak még hatalmasabb lesz, erről én gondoskodom, már ha túlélnek.
Éppen egy fiú arcán simítottam végig, reszketett ujjaim alatt, kapkodta a levegőt, teljesen odavolt. Tőlem? Igen. És ez nem egó kérdése. Egyszerűen tudtam, hogy így van, kis buta. Az a helyzet, hogy van egy alapszabályom. Mindent megadok bárkinek, csak mondja, mit akar belőlem. De csók... és szív nem jár a csomagban. Nem is tudom, mikor csókoltam meg valakit utoljára. Most vele is csak szórakoztam. Hagytam, hogy megfogja karomat, szinte tesztelte, hogy tényleg itt vagyok-e. Heterok gyöngye. Vak, mint a fekete ablak. Felnéztem.
- Hopp, ebéd idő - Görbült le a szám széle csalódottan. Na, mintha nem így terveztem volna. Otthagytam magába roskadva és elsiettem az ebédlőbe. Mintha ennék. De nem, már egy ideje nem eszem. Fogalmam sincs miért, pedig most magamnál is vagyok. Egyszerűen csak nem megy le és nem erőltetem, magamra semmit! Így kedvtelenül turkáltam a kajám, aztán mikor jött a barátom, Andy, hülyültem vele egy sort, rugdostuk egymást az asztal alatt, meg hasonlók. Aztán ő végzett és elment. Kiürült az ebédlő, viszont rám parancsolt valaki, hogy addig nem mehetek sehova, míg nem mehetek sehova, míg meg nem ettem. Így Unottan szórakoztam tovább a kajával.


ⓒ hermes
Vissza az elejére Go down
Dr. Oliver Thredson

Dr. Oliver Thredson

ϟ KOR : 46
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ✂ Briarcliff Manor
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 161
ϟ CSATLAKOZÁS : 2012. Dec. 13.

Ebédlő      Empty
TémanyitásTárgy: Ebédlő    Ebédlő      EmptySzomb. Dec. 15, 2012 11:00 am

***
Vissza az elejére Go down
http://vampsiterpg.hungarianforum.com
Ajánlott tartalom




Ebédlő      Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ebédlő    Ebédlő      Empty

Vissza az elejére Go down
 

Ebédlő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Behind The Walls :: ϟ 1964, Hampshire, Massachusetts :: Briarcliff Manor-