Behind The Walls

Készen állsz, hogy átlépd a szanatórium kapuit?

Behind The Walls

You have two choices. You either live, or you die.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Korlátozás


Arányok:
Nők: 24
Férfiak: 12

Patients: 20
Doctors: 4
Nurses: 3
Residents: 5
Ghosts: 0
Creatures: 0
Victims: 4
Links
.. click, click, click!







Chatbox
.. stairway to heaven.

Latest topics
» Vampsite FRPG
Szer. Dec. 17, 2014 5:50 am by Amanda B. Lawrence

» EOF - Empire of Fantasy
Pént. Szept. 06, 2013 7:53 am by Vendég

» Prison
Vas. Aug. 11, 2013 8:03 am by Vendég

» Dita D'amrosio
Vas. Júl. 07, 2013 2:57 am by Dita D'amrosio

» Caleb A. Bristol
Szomb. Júl. 06, 2013 8:20 am by Caleb A. Bristol

» Got a Secret can you keep it? ... | Pretty Little Liars RPG
Szer. Júl. 03, 2013 2:13 am by Vendég

» The Originals
Hétf. Jún. 03, 2013 6:35 am by Vendég

» Dark Dreams
Vas. Jún. 02, 2013 1:48 am by Vendég

» Art war! FRPG
Pént. Május 31, 2013 10:57 pm by Vendég

Top posters
Belizaire Roux
 
Harlow Williams
 
Dr. Floyd Schneider
 
Dylan Moore
 
Amanda B. Lawrence
 
Alex Blackbloom
 
Anthony Mason
 
Dr. Oliver Thredson
 
Alison Ross
 
Nina Steele
 
Our Friends
.. they're not harmless.


Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (19 fő) Vas. Jan. 06, 2013 9:56 am-kor volt itt.
Credit ©
.. you'll steal, we'll skin.
Az oldal egy részét az American Horror Story: Asylum c. sorozatból vettük. A másik fele, a Dark Haven High ötlete Mary Eunice McKee és Dr. Oliver Thredson szüleménye. Ahogyan a története is.
Az oldalon található képek, kódok mind a no-way-out tulajdonában állnak. A Poster-Profil-t köszönjük a mi egyetlen Kötinknek. A lopás komoly következményeket von maga után.

Share | 
 

 Társalgó/Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Alex Blackbloom

avatar

ϟ KOR : 21
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : intézet
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 238
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Vas. Jan. 20, 2013 4:17 am




[You must be registered and logged in to see this image.]
Flavia *--*


[You must be registered and logged in to see this link.]


Tényleg meg kéne tudni, hogy milyen nap is van. Remélem még nem múlt el a szülinapom, legalábbis nem gondolom, hogy öregedtem volna. Igazából öregedtem, de a lényeg az, hogy még nem annyit, hogy elteljen egy év. Az kissé rémisztő is lenne, meg félelmetes, meg minden ilyesmi. Nem akarom, hogy még öregebb legyek, nem akarok tizenhét éves lenni, én örökké fiatal akarok lenni. Milyen rossz lenne, ha már 17 lennék, mert akkor nem messze van a 18, s így tovább, én pedig itt fogok megöregedni. Ez nem lesz jó, sőt semmilyen kor nem lesz jó. Inkább maradok örökké fiatal, mint ahogy Silas szeretne maradni. Ő olyan költői? Nem, nem ez a megfelelő szó rá, s most nem is nagyon jut eszembe, csak az, ahogy kimondja a nevemet, ahogy megölel, ahogy megpuszil. Olyan jó érzés vele lenni, s el se tudom képzelni, hogy érdemeltem ki még egy ilyen remek barátot, mint ő. Már volt egy remek barátom, akit nagyon imádok, s ez nem más, mint az egyetlen, drága Flaviam. Annyira imádom őket, s nélkülük nem is tudnék az lenni, aki jelen pillanatban vagyok. Flavia adja a legtöbb erőt ahhoz, hogy felgyógyuljak, mert ha megtörténik, akkor az lesz a legjobb, mert vele leszek mindörökké. Ha akarja persze, nem kényszerítek semmit.
-Az remek lesz. Ő úgy is tud mindent, nagyon jó fej srác. Én nagyon bírom. – mondtam mosolyogva, miközben ujjaimmal játszadoztam virágos pizsamanadrágomon. Szeretem a virágokat, azok mindig megnyugtatnak. De most már nem csak azt jelképezik nekem, hanem azt is, hogy hogy ismertem meg Silast. Olyan rosszul indult az a nap, s a végére az egyik legjobb nap lett belőle. Átlagos, rossz, sötét, napnak néztem elébe, miután majdnem kivágtam az egyik ápolót a szobámból, mert elvesztette az egyik kedvenc macimat, s miután sikerült lenyugtathatniuk, ami elég nagy szó, tekintve azt, hogy a 7. nyugtató után is még kicsattanok. Kivittek az udvarra, azt hitték ott minden jobb lesz. Friss levegőt szívtam be, majd elkezdtem járkálni a járda szélén, s közben a virágokat szedegettem. Minden félét szedtem, s a legszebbet hagytam utoljára, épp odanyúltam mikor egy másik kezet éreztem meg magamé mellett. Le akarta tépni az én virágomat, amit én néztem ki magamnak. Ezt nem hagyhattam, ez nem lenne helyes. Gyorsabb voltam, s kiszedtem keze elől, s mikor megfordultam, hogy jól beolvassak neki, két kék szempár nézett vissza rám. Igézőek voltak, olyannyira, hogy majdnem elájultam ott előtte.
-Bocsánat, mindig elfelejtem. Ezektől a gyógyszerektől mindig rosszabbodik a memóriám, de az is lehet, hogy nem is a saját gyógyszeremet vettem be. Nagyon sajnálom, hogy megfeledkeztem a szörnyű emberekről, akik ideüldöztek téged. Flavia te vagy a legjobb barátnő, akit elképzelhet maga mellé az ember. De nem tudom magam értékelni, nézz rám… Eléggé hülyén nézek ki, valamint a problémáim az őrületbe kergetőek. Eddig csak pár személy bírta ki a közelségemet, köszönöm Flavia, hogy egyike vagy közülük. – mondtam mosolyogva, majd megöleltem. Hallottam szívverését, ahogy a vérerek lüktetnek, mindent éreztem, s hirtelen késztetést éreztem arra, hogy kiszedjem a csizmámból a késemet, s megfosszam a piros bugyogó vérétől. Olyan jó lenne már valakit megölni, de nem szeretném őt. Valaki másra kell hajtanom, aki nem ennyire fontos, aki nélkül már mindenki tudna tovább élni. Én nem tudnák Flavia nélkül, ezért sem bántom én őt. Mindig is imádtam, s nem akarom most elkezdeni az ellenkezőjét. Most mikor a legjobban jövünk ki, amikor elválaszthatatlanok lettünk. Egy családdá váltunk.
-Őrülök annak, hogy megígéred.- mondtam még mindig mosolyogva, közben tovább játszottam az ujjacskámmal, ami be volt kötözve, mert megvágtam magam. Persze nem véletlenül, akaratból történt, mert tényleg jól esett abban a percben bántani magamat.
-Ő a leghelyesebb fiú idebent. Nagyon magas, szőke, igéző kék szemei vannak, s úgy hívják, hogy Silas. Remek barát, nagyon sok időt töltök vele. Olyan, mint te, csak fiúba. Remek barát, nagyon nagyon szeretem, de téged is ám. – mondtam fülig érő vigyorral, majd mikor elkezdett furán viselkedni megijedtem. Azt hittem én csináltam valamit, megbántottam, de arra néztem amerre ő. Az orvosa volt ott, s egyből megértettem. Nem kérdeztem, nem mondtam semmit, csak hagytam, hogy menjen.



// köszönöm a játékot. ♥

x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flavia Saintberry

avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ..őrültek közt..
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 84
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Szomb. Jan. 19, 2013 2:10 am

[You must be registered and logged in to see this image.]


i will protect you

Alexnek igaza van. Ki kell találnunk valamit, hogy hogyan jöjjünk rá a dátumra, mert ha nem tesszük, azt sem fogjuk tudni, hogy hány évesek vagyunk. Elvégre azt sem mondják el, hogy mikor van az ember szülinapja. Semmi támpont. Alex meg van győződve arról, hogy a szülinapokat elmondják, de én tudom, hogy magasról leszarják. Nekem még semmit sem mondtak, ami segített volna. Csupán annyit, hogy szedjem a gyógyszereimet és akkor majd meggyógyulok illetve azt, hogy beszélnem kell az orvossal, mert ha nem teszem, akkor az nem segít nekem. Ha jobban belegondolok nem is gyakran beszélek bárkivel is, aki itt dolgozik. Mondhatni soha. Nincs semmilyen kapcsolatom sem velük, mert képtelen az emberi érzésekre és így reménytelen. Feleslegesnek tartom, ha úgy indulok neki, hogy most komolyan kapcsolatot fogok építeni. Akkor viszont nem gáz, ha csak a protekció kell. Mondjuk gusztustalan, de nem lenne rossz egy-két dokival kicsit összemelegedni. Biztos vagyok benne, hogy az én nagylelkűségemnek hála, ők is megteszik a magukét. Szerintem ez undorító dolog, egyszerűen szétnyitni azért a lábaid, hogy boldogulj idebenn. Viszont lehet, hogy nincs más megoldás. Elengedem Alex arcát és hátradőlök.
- Majd megkérdezem Dylant, ő nemrég jött és biztosan emlékszik arra a dátumra, amikor behozták.

Minden egyes szava belém hasít. Fáj, hogy így beszél rólam és így beszél magáról. Azt hiszi, én tökéletes vagyok? Azt hiszi, hogy velem teljesen rendben van minden? Az emberek miért képesek ennyire bedőlni a külsőnek? Csak egy kis smink és egy mosoly és máris azt hiszik, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere? Sért, hogy ennyire külsőre ítélkeznek. Nem lennék itt, ha minden rendben lenne velem. Alex betegségéhez vajon az is hozzátartozik, hogy ennyire kicsi embernek látja magát, másokat meg óriásnak? Sértő, még hallgatni is, ahogy engem dicsér, magát pedig emberszámba sem veszi. Hogy képes erre? Miért mond nekem ilyeneket, magáról meg olyan rosszakat? Kétségbeesett arccal nézek rá, miközben óvatosan felhúzom a lábaimat a kanapéra és a térdemre támasztom a fejemet, azon gondolkodom, hogy mit feleljek. Mégis mi a jó eget mondhatnék, hogy ne bántsam? Hogy honnan jöttem? Angyal vagyok-e? Védőőr, az meg micsoda? Alex drágám, teljesen megrémisztesz. Miért fogalmazol ilyen irodalmian? Miért kérdezel a szüleimről, amikor már jó párszor elmondtam neked, hogy ők nem tőrödnek velem? Nem lettünk volna barátok, ha semmit sem mondunk el a másiknak. Óvatosan és lassan felemelem a fejecskémet és ismét megfogom a kezét. Lekopott a körömlakkom.
- Alex, már meséltem neked róluk. Nincs igazán semmi, amit mondanom kéne róluk, mert nem érdemlik meg a szép beszédet, rosszat pedig nem akarok róluk mondani, elvégre a szüleim. Angyal nem vagyok és tökéletes sem, Alex. Te pedig nem vagy csődtömeg, mondd miért nem értékeled önmagad?
Szavaim nyugodtak és kedvesek, mert jót akarok neki. A szülős témát pedig inkább terelném, ha nem baj. Valahogy nincs kedvem róluk beszélni se neki, se a dokiknak. Az emberek képesek arra, hogy azt higgyék, hogy a család az oka mindennek. Lazán elkezdenék anyuékat osztani, és talán az én esetemben jogos is lenne.

Mi lenne, ha összeszűrném a levet egy orvossal? Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy esetleg akkor jobb helyzetben lennék. Lassan körbenézek a társalgóban és sok-sok nőt látok. Vajon van itt olyan, akinek viszonya van egy felsőbbrendűvel? Nagyon ki akadnak, ha lenne, bár azért lássuk be: ez nem elképzelhetetlen. Mosolyogva pillantok aztán megint a barátnőmre, aki még mindig fogja a kezemet és én biztatásképpen erősen megszorítom.
- Ígérem Alex, ígérem!
Butuskám, hányszor kell még ezt elmondanom neked? Hiszen tudod jól, hogy te vagy a legfontosabb embere jelenleg az életemben. Soha nm hagynálak el és soha nem hagynám, hogy bántsanak. Teljesen természetes, hogy ezt így gondolom, azok után, amin együtt keresztülmentünk. De te bepasiztál? Döbbenten meredek rá és a szavait ízlelgetem. Talált valakit, aki megremegteti a lábait. Milyen szépen fogalmazott. Én még soha nem találtam olyat, aki ilyen hatással lett volna rám. Milyen furcsa érzés.
- Tényleg? Mesélj nekem róla. Beteg? Kérlek, mondd, hogy nem orvos!
Ha közlöd velem, hogy orvos, valakit megütök. Kizárt dolog, hogy a legjobb barátnőm kikezdjen egy orvossal. Az itteni dokik mind betegek és szadisták, teljesen felesleges velük bármiféle romantikába kezdeni, mert úgysem lesz szép vége.

Ahogy elfordulok, hogy feltérképezzem a terepet, megpillantom a dokimat. A doki lassan, kezében papírokkal sétál be és közben magyaráz egy nővérnek. Szerintem engem keresnek és ahogy ez tudatosul bennem, úgy fog el a pánik és a harag. Semmi rosszat nem tettem, ebben egész biztos vagyok. Itt azonban nem kell elkövetned semmi extrát azért, hogy terápiára cipeljenek. Ma nem kell mennem beszélni az orvossal, hát, akkor miért van itt? Alex története biztosan nagyon izgalmas, de annyira félek, hogy muszáj most azonnal lelépnem innen. A dokit nézem, majd gyorsan elfordulok és lassan felállok.
- Drágám, beszélhetünk később, mert most el kell mennem...

Alex, 774 szót tartalmaz és imádlak.<3 (:

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alex Blackbloom

avatar

ϟ KOR : 21
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : intézet
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 238
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Hétf. Jan. 14, 2013 8:10 am




[You must be registered and logged in to see this image.]
Flavia *--*


[You must be registered and logged in to see this link.]


Bizonytalanság tölti be a világomat, amely néha kegyetlen játékká fajul, s nem tud megállítani egy tank sem. Hogy miért? Mert a veszélyesség olyan szintjére értem, ahol már egy buldózer is kevés lenne ahhoz, hogy sikerüljön. Katonai tank? Á, hülyeség az egész, két perc alatt megállítom sikolyommal, vagy valami mással. De ez kislányos álmodozás, ami mostanában mindig előjön, hogy ha gondolkodom. Ne gondolkodjak? De, ha nem gondolkodok, akkor nem vagyok ember, tehát nem vagyok, s ha nem vagyok, akkor Flavia kire támaszkodhat?
Nem mintha eddig olyan sokat segítettél volna neki, nem igaz? Talán túlságosan elfoglal a sajnáltatásod, hogy elfelejted meghallgatni a problémáit, hát milyen barátnő vagy te? Nem elég, hogy púp vagy a hátán, s neki kell mindig mindent megtennie érted, de annyira egoista vagy, hogy még csak meg sem kérded mi baja. Vagy, hogy mihez lenne kedve. Ego, ego, ego, ego... – hallatszott fejemben Szófia ördögi kacajt engedve ki mellkasából, mitől megborzongtam. Könyörtelensége a lábujjától, a feje búbjáig tartott. Agyam azon kezdett el kattogni, amit Szófia ért el. Vajon tényleg ennyire szemét lennék, hogy csak magammal foglalkozom, s soha nem kérdek Flaviaról. Azt se tudom, hogy honnan jött, annyit tudok, hogy azért került ide, mert egyszer megpróbált öngyilkos lenni. Nem szeretett a kinti életről beszélni, de én mindig is szerettem volna megtudni többet, erről a roppant gyönyörű lelékel rendelkező személyről. Mindig is irigyeltem őt, hisz nem volt olyan, aki ne kedvelné ezt a szőkeséget előttem. Nagyon hálás vagyok valakinek odafentről, hogy elküldte ezt az angyalt a szenvedők közé, hogy megmentsen valakit, s még hálásabb vagyok, hogy én lehetek az, akit életben tart e nemes személy. Örülök, hogy a barátnőmnek mondhatom őt.
Nem hittem, hogy november körül lehet, hisz nem arról híresek, hogy szólnak, milyen ünnep következik. Már másfél éve vagyok tagja ennek a szörnyű helynek, s annyira utálom, hogy itt semmi se olyan, mint otthon. Remegve ültem ott, remegtem a dühtől, a félelemtől, hogy milyen barbár emberek közé kerültem, akik még azt se mondják, el milyen nap van. Hiába mondják nekem azt, hogy ez a javulásunk érdekében történik. Lári-fári.
-Fogalmam sincs, mi lehet, de az egyszer biztos, hogy ha nem találunk egy újonnan jöttet, akkor sose fogjuk megtudni hol is jár az idő, ők csak annyit mondanak, mikor van Karácsony, Újév, na meg a szülinapokat mondják még el. Akkor lehet, megtudhatnánk, merre jár az idő, s onnan tudnánk számolni a napokat. – mondtam elgondolkodva, szerettem iskolába járni. Az volt az én igazi otthonom, meg a könyvek közt lenni. Szerettem olvasni, ez volt az egyik lételemem, nem tudtam nélkülük meglenni. Csak ezek voltak az én barátaim, senki más, hisz nem kellettem én még az egérnek se. Ajkamba harapva próbáltam nem kiengedni a dühömet, amiért soha semmit nem tudunk, rosszabbak vagyunk, mint az analfabéták.
Néha úgy érzem, hogy egy párhuzamos univerzumban vagyok, ami bármikor visszatérhet a rendes kerékvágásba, s az olyan jó lenne. Kikerülhetnék innen, nem kéne ezek közt lebzselnem, s közben boldog is lennék. Nem lenne jó? Nekem meseszép lenne, legalábbis úgy gondolom.
Jaj, már, miket képzelsz el? Eléggé gyerekes vagy, próbáltál már F-E-L-N-Ő-N-I? Szerintem rosszabb vagy, mint egy két hónapos csecsemő, mert az érettebb nálad! Néz már Flaviara, jobban örülne egy olyan barátnőnek, mint én. Legalább hasonlítok rá, de nézz már magadra. Csont és bőr, heg és vágás, karmolás és karcolás, mondd már, kinek kellenél te? Rondaságok rondája? – megint ugyanazzal a nyersségével mondja, mint szokta, amit én annyira utálok. Nem értem miért csinálja, nem csináltam neki semmi rosszat. Legalábbis nem emlékszek ilyenre, még a gyógyszereimet se veszem be, nehogy bántsam őket. Én gondoskodok róluk, megosztom a testemet, s ez a hála, a köszönet? Hát, ha ennyire jók hozzám, én is ilyen leszek. Megérdemlik százszázalékosan, hisz nagyon elegem van az örökös hangzavarból, a sok kényszerítésből, s bántásból.
-Flavia, néz már rám! Egy csődtömeg vagyok, nézz magadra! Te vagy az egyik legszebb páciens, akit valaha láttam, te tökéletes vagy. Mondd, mi a titkod, ki vagy te igazából? Egy angyal, ne tán egy védőőr? Meséld, áruld el, ki s mi vagy, honnan jöttél s merre mész. Kíváncsi vagyok, honnan jössz. Milyenek a szüleid, szeretnek? Elmesélnéd? – kérdeztem gyermeki kíváncsisággal. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok a koromhoz érett, talán a szörnyű gyerekkor miatt van, vagy a bántalmazások, elnyomások miatt nem tudom. De az biztos, hogy sose leszek normális gyermek, mindig ilyen leszek. Hiába hagynak itt, abban a reményben, hogy visszatér az a mosolygós, vidám lány, aki voltam, de az már rég meghalt. Már nincs itt, s nem is lesz, soha többé. Legalábbis nem ebbe az életbe.
El kell kezdenem fontos dolgokkal foglalkozni, ha már meggyógyulni soha többé nem fogok, legalább az itteni napjaimat tegyem tökéletessé, már amikor a józan eszem engedi, akkor próbáljak normális lenni. Barátokat kell szereznem, s talán képes lennék valakibe beleszeretni, de ez hülyeség, ki szeretne egy olyan nőt, mint én?
-Megígéred? Ígéred, hogy vigyázni fogsz rám, s akkor én is megígérem neked, hogy soha többé nem fogom engedni, hogy bántsanak. Legalábbis ebbe az életbe. – mondtam mosolyogva, majd tenyerébe pusziltam, s mosolyogva néztem rá. – Képzeld, megismertem egy olyan srácot, aki megremegteti a lábamat. – mondtam elpirulva.


x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flavia Saintberry

avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ..őrültek közt..
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 84
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Hétf. Jan. 14, 2013 6:14 am

[You must be registered and logged in to see this image.]


i will protect you

Mintha a gondolataimban olvasott volna ezzel a dátum mizériával kapcsolatban, de komolyan. Éppen azon gondolkodtam, hogy teljesen elvesztettem az időérzékemet és hogy milyen hihetetlenül szar nekünk, többek között emiatt is, hogy fogalmunk sincs arról, hogy milyen napot írunk. Abban biztos vagyok, hogy szeptember 22-e volt akkor, amikor behoztak ide. Tisztán él bennem a kép, hogy ránézek a naptárra, eltervezem, hogy délután sütök valamit és este pedig megnézek egy filmet. Figyelmen kívül hagytam a helyi terapeuta javaslatát, miszerint ne hagyjam el az ágyat és pihenjek. A pihenés valahogy nem az én asztalom. Csak azért, mert megpróbáltam magam megölni, nem kell feküdnöm. A gyomormosás után három napig feküdtem, majd elhagytam a kórházat. Az öngyilkosságot szeptember 17-én követtem el. Huszadikán jöttem ki a kórházból és két gyönyörű napot tölthettem el kicsit sem feszült szüleimmel, mielőtt ebbe a rémálomba zártak. Gondoltátok volna, hogy akár pár nap alatt is meg tud változni ennyire valakinek az élete? Mindig is azt hittem, hogy nem, egészen addig, ameddig a nagy sütés közben be nem léptek a szüleim és nem közölték velem, hogy tegyem le a lisztet, mert én most bizony költözök. Kaptam félórát arra, hogy mindent elpakoljak, csak miután vagy három órán át üvöltöttem velük, és vége lett mindennek. Valamikor hercegnő voltam, szinte már királynő. Birodalmam volt, az iskola, és életem, amit egy rossz döntéssel elrontottak. Lehet, hogy engem hibáztatnak az emberek, mondván, saját magamnak intéztem ezt el, miután majdnem megöltem magam, de ez nem így van. A terápiát vállaltam volna, de ezt nagyon elleneztem. És lám-lám, nekem lett igazam, nem?

Alex kérdése kicsit elgondolkodtatott, de hamar visszatértem az életbe, amikor valaki, velünk szemben felállt és némán elment. December 8? Kizárt dolog, hogy én már több mint három hónapja itt legyek. Ráadásul akkor hamarosan karácsony és már hálaadás is volt. Csak mondták volna, ha hálaadás napja van. Szadisták és gonoszak az emberek itt, főleg az itt dolgozók és nem páciensként élők, de ezt nem tették volna meg. Némán rázom a fejemet, hogy nem és könnyeden felelek.
- Nem hiszem Alex, akkor már hálaadás is lett volna mióta bekerültem és nem volt, szóval szerintem október közepe vagy november eleje.
Magamban csak annyit mondok: Tessék Flavia, ha meg nem lesz igazad és szegény Alex elhiszi, akkor becsaptad. Viszont tényleg nagyon merem remélni, hogy még nem volt hálaadás. Nem mintha nekem jelenleg lenne bármim is, ami miatt hálát kéne, hogy adjak, azért az ünnep. Pulykát akarok enni krumplival és finom szósszal. Bárcsak az itteni kaják is olyanok lennének, mint otthon az ünnepi étel. Imádtam sokat enni, ilyenkor sosem foglalkoztam azzal, hogy mennyit szedek fel. Én úgy gondolom, hogy az ünnep az ünnep, ilyenkor nem fogyózhat az ember. Csak azt nem szerettem, hogy anyu mindig megjegyezte az asztalnál, hogy mint egy nagy és boldog család, nincs mit rejtegetnünk egymás elől és örül, hogy mindenkivel minden rendben van. Elfordultam. Halkan sóhajtottam, mint aki ott sincs. Lapultam. Titkolóztam. Talán ha kicsit jobban odafigyeltek volna rám, nem lennék most itt? Hol érdekelte őket, hogy akár hétköznap is, de otthon alszom-e? Soha. Elég volt annyit mondani, hogy Kate barátnőmnél, vagy Ashley csoporttársamnál. Soha nem ismertem egyetlen Kate-t vagy Ashley-t se.

Alex kétségbe van esve. Mondjuk ez nem újdonság, hiszen egy ilyen helyen hogy is lehetne az ember boldog? Minden szava arról árulkodik, hogy fogalma sincs, hogy mit tegyen és nem érti a világot. Szegény Alex, még hallgatnom is borzalmas ezt a sok badarságot, amit összehord. A mosoly ismét lehervad az arcomról és sápadt arcomat az övé felé emelem. Kezemmel óvatosan végigsimítok az övén és remélem magamban, hogy kiérzi belőle a szeretetet és a gondoskodást. Ha egyszer kijutunk innen, akkor egész biztos azzal kezdek, hogy keresek neki egy rendes, normális orvost, aki emberszámba veszi, nem mint az itteni patkányok.
- Hé, hé Alex, hagyd abba ezt a sok butaságot. Ugyanolyan értékes ember vagy, mint bárki más, csak kicsit zavarodott, ez pedig nem probléma. Gyönyörű vagy, kedves és okos, mindenki tudja, csak még nem érted saját magadat, ez a hely pedig nem éppen arról híres, hogy segítene, de ez nem a te hibád. Minden rendben lesz Alex, ne aggódj.
Kedves Flavia, ezt még te magad sem gondolhatod komolyan! Pont te mondod ezt, azok után a rémes gondolatok után?! Talán viccnek elmennél, de valószínűleg még annak is rossz vagy. Szerinted hisz majd neked, ha látja a szemedben a félelmet és a rémületet? Ha látja a szemedben a reménytelenséget? Ugyan már drágám, ne is áltasd magad! Nem, nem adom fel, mert van remény. A szívemben még ez él, még akkor is, ha az eszem mást mond. Soha nem adtam fel, csak egyszer gyengültem el, és bár akkor majdnem fatális volt, de nem az volt, kaptam még egy esélyt és ezzel élnem kell.
- Alex, figyelj rám!-két kezem közé veszem finoman bágyadt arcát és úgy magyarázok tovább- ha valaha is kikerülök innen, veled fogok. Megígérem neked, hogy nélküled nem megyek sehová. Elviszlek innen egy szebb helyre, ahol mi legjobb barátnők vagyunk, vásárolunk és az istenért is, ez a hely és idősík létezik! Ne félj, amíg engem látsz.


Alex, 826 szót tartalmaz és imádlak.<3 (:

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alex Blackbloom

avatar

ϟ KOR : 21
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : intézet
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 238
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Csüt. Jan. 10, 2013 6:47 am




[You must be registered and logged in to see this image.]
Flavia *--*


[You must be registered and logged in to see this link.]


-Szerinted ma hányadika van? Mert szerintem olyan december 8.- kérdeztem mosolyogva, az ujjammal játszva, miközben azon törtem a fejem, hogy mi történhet most odakint. A tv-t nem mindig kapom el, nem tudom, mi történhet odakint. Sokat hallani, de nem lehet tudni, mi is az igazság. Vannak olyanok, akiknek megengedett a tv nézése, s olyanok is vannak, akiknek nem engedett, például én. Emlékszem egyszer néztünk tv-t, akkor is szörnyű vége volt. Valami háborús, vagy horror filmet néztünk, már nem tudom, s belőlem kihozta az állatot. Mindent felborítottam, elkezdtem dolgokat vágni a falhoz, majd a többiekre támadtam, s az óta van nekem ez a nagy állat, akarom mondani Josh. Nagyon imádom, hogy mindig ott lohol a nyomomba, hogy a mosdóba nem tudok nyugodtan menni, mivel ő is ott van. Igaz, nem jön be a fülkébe, de ott van, ami kényelmetlenné teszi az egész helyzetet. Mondjuk különösebb bajom nincs Joshal, csak annyi, hogy mindig durván nyomja belém a tűt, na meg, hogy mindenhová követ. De tudom, hogy én sem vagyok a szíve csücske, mert mindig kell, kövessen, meg velem kell legyen, s szinte alig van szabadnapja. Nem mer itt hagyni egyedül, de hát nem csodálom, én se merném egyedül hagyni magam, de van, mikor küld maga helyett egy helyettesítőt, vagy nagyon ritkán a pszichológusom van velem.
-Az őrmester, a fejemből. Este mikor már majdnem aludtam, elkezdtem velük beszélgetni, nem volt mit csináljak, unatkoztam, de aludni nem akartam. S egyszer csak az őrmester mintha leütött volna, kezembe vettem a matracomba rejtett kiskést, és elkezdtem sikongatni, ordibálni. Rosszabb és kísértetiesebb voltam, mint egy kopogó szellem. Utána emlékszem arra, hogy jött Josh, majd az egyik orvos, én pedig össze-visszarohangáltam a szobában, majd kijutottam. S a legközelebbi emlékem az, mikor meg vagyok kötözve az ágyamhoz, és a pszichológusom rám néz csalódottan, s én kapnák utána, hogy jöjjön vissza, de nem tudom mozgatni a kezemet. Nem akartam, én sose akartam ilyen lenni Flavia, én olyan szeretnék lenni, mint te. Szép, aranyos, kedves, és erős. Mert te erős vagy, te tudsz rendesen viselkedni, de néz rám, ránk. Mi sose leszünk normális emberek, te az vagy, de… szerinted ki fogadna el egy olyan embert, mint én? Senki. – mondtam lehajtott fővel, kezével kezdtem el játszani. Nem akartam bántani, nem is tudnám, hisz ő Flavia. Az a lány, aki mindig mellettem állt, segít rajtam, hogy tudnám bántani? Hisz szeretem őt, a testvérem, az anyám és a legjobb barátnőm is egyben. Néha azt kívánom bárcsak máski lennék, s úgy találkoznék ezzel a csodálatos személlyel, akit a barátnőmnek nevezhetek.
Bátran állíthatom, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, attól eltekintve, hogy meg vagyok átkozva. Egy olyan személyt mondhatok a barátnőmnek, mint Flavia, s bármit megtennék érte, hogy újra láthassam boldognak, olyannak, mint amilyen kint volt. Szeretném, ha az lenne, s ezért akarom, hogy minél hamarabb kijusson ebből a diliházból. Neki itt nem tesznek jót, csak a szüleire és a barátaira van szüksége, nem holmi bolond, pszichopata, elmebeteg, személyiségzavaros emberek társaságára, akik biztos nem tesznek neki jót. Én ebben olyan biztos vagyok, mint abban, hogy ma reggel felkelt a Nap, s este pedig a Hold fog feljönni. Kíváncsi vagyok, hogy most milyen lehet odakint, lehet, Karácsony közeledik, az is lehet, hogy most Újév, vagy most kezdődik a Szüreti bál, vagy most van Július 4.-e s ezren állnak kint az utcán, az amerikai zászló színeit viselve, énekelve a himnuszt, de ezt már sose tudom meg milyen. Nem tudunk itt semmit, komplett el vagyunk zárva a külvilágtól, az orvosok szerint nem kell, tudjunk semmiről, mert az is árthat a helyzetünknek. De tegyük fel, hogy ha meggyógyulunk, s elhagyjuk Dark Havent, akkor nem volna jó még is tudni azokat a dolgokat? Mert nem elég, hogy lelkileg sokkal lentebbről kezdjük, de még semmit sem tudunk az elmúlt hónapokról, évekről.
-Remélem is, jó lenne több időt veled tölteni, kint vásárolgatni, mint két barátnő. Beszélgetni, nevetni, s nem törődni azzal, hogy ki hall vagy ki nem, vagy, hogy be kell venni a gyógyszert. Remélem hamar kijutsz innen, ebből a pokolból, s talán egy másik életben találkozunk újból.



x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flavia Saintberry

avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ..őrültek közt..
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 84
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Csüt. Jan. 10, 2013 5:27 am

[You must be registered and logged in to see this image.]


i will protect you

Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Itt soha senki nem számolja a napokat, heteket, hónapokat, de azért karácsonykor meg húsvétkor, csak lesz valami, nem? Úgy értem, ha nem is akarják nekünk megmondani, hogy milyen nap van és hányadika, azt azért csak elmondanák, ha valami nagyobb ünnep lenne nem? Akkor talán még a szüleim is bejöhetnének látogatóba és elmesélhetnénk nekik mindent. Kizárt dolog, hogy nem aggódnak, bár látszólag tényleg nem sokat foglalkoztak velem, tudom, hogy szeretnek, csak ők ilyen furi szülők, akik nem tudják, hogy hogyan mutassák ki a szeretetüket. Nem küldtek volna ide, ha nem szeretnének, hiszen ez a hely a gyógyulást hirdette és ígérte. Ők pedig bedőltek neki, mint az emberek kilencven százaléka. Az a tíz meg mi vagyunk, akik itt vannak kétségbeesetten és azt remélik, egy nap majd minden változik. Várjuk azt a napot, amikor az orvosok nem lesznek szadisták, amikor a nővérek és őrök jót akarnak nekünk, amikor nem tömnek minket nyugtatókkal, amikor finom lesz az étel, amikor barátságos lesz a környezet. Ezt a napot várjuk, de feleslegesen, mert ez soha nem fog eljönni, a világ nem változik, csak az emberek benne. De mindig jönnek olyanok, akik a megváltozott emberek régi tulajdonságait előhozzák. Ez egy unalmas és kétségbeejtő körforgás, aminek soha nincs vége.

- Ölni akart az őrmester? Miről beszélsz?
Ennyire nyíltan még senki sem közölte velem, hogy itt mindenki nem normális a betegeken kívül. Alex kezét nem engedem el, de a tekintetemet leveszem bágyadt arcáról és helyette körülnézek, hátha valaki figyel minket. Soha nem lehet tudni, hogy ki a besúgó és ki a tisztes beteg. A végén még a beszélgetésünket is felveszik és az egyik terápián majd visszahallom. Simán kinézem itt bárkiből, hogy ellenünk fordul és az orvosoknak köp. Félelmetes belegondolni, de simán előfordulhat, nem? Úgy értem, mi van, ha az orvosok zsarolnak embereket, hogy tegyék ezt és akkor jobb helyzetben lehetnek? Nem tűnt fel nekem senki viselkedése sem, mármint eleve nagyon kevés emberrel vagyok ilyen jó viszonyban, de akkor sem tűnt fel semmi különös a szokásoson kívül. Mindenki aggódik, pánikol, stresszel vagy csak szimplán játssza a ribancot és nem törődőmöt. rettenetesen unalmas és elcsépelt, mintha valami ócska amerikai psziho filmben lennék, komolyan, az emberek lehetnének kreatívabbak is. Én például az vagyok. Bár nem tudom elfogadni, hogy itt kell lennem, nem próbálok meg harcolni és könnyűvérű nőt játszani, aki egy önző ribanc. Én csak önmagamat hozom és reménykedek abban, hogy idővel majd megenyhül valaki. Ez a legtöbb amit tehetek.

Alex nevet. Oh, ez egy nagyon jó jel. Bárki sok mindenki hiszi azt, hogy az őrültek nem éreznek, bocsi Alex, ezért a szóért, de én tudom, hogy mindenki, még a súlyos betegségben szenvedők is, éreznek, érző lények, akik ugyanúgy küzdenek. Annyira örülök, hogy én lehetek az Alex életében, aki segít neki. Megölelem, szorosan magamhoz és nevetek a mondatán. Lehet, hogy tényleg megártott nekem az, hogy nem aludtam. Őszintén szóval örülök, hogy tudom, hogy hol vagyok meg a nevemet. Tényleg nem aludtam semmit miatta, de hanyagoljuk a témát vagy megint rosszul leszek saját magamtól. Hosszú monológja nagyon őszinte volt és olyan sok mindent mondott benne, hogy kellett egy perc, hogy fel tudjam fogni minden szavát. Erősen szorítottam a kezét és a mosolyommal bátorítottam. Ő is ugyanezt tette. Annyira nagyon segíteni akarok neki és annyira nagyon jót akarok neki. Bárcsak tényleg olyan szuper hely lenne ez, mint amilyennek hiszi, talán akkor még esélye is lenne. De egy ilyen helyen? Nem vagyok benn biztos, hogy egyáltalán kijutunk, ez nagyon nehéz téma, főleg, ha beszélni kell róla.
- Megígérem Alex. Ha egyáltalán kijutunk innen, akkor is együtt fogunk kijutni és ami ott vár ránk, az csodálatos lesz, meglátod.




Alex, 595 szót tartalmaz és imádlak.<3 (:

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alex Blackbloom

avatar

ϟ KOR : 21
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : intézet
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 238
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Kedd Jan. 08, 2013 2:58 am




[You must be registered and logged in to see this image.]
Flavia *--*


[You must be registered and logged in to see this link.]


Sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi lenne, ha eljönnének meglátogatni a szüleim. Apának lehet, örülnék, de anyának semmiféleképpen, hisz miatta jutottam ide, ahol most vagyok. Dark Haven lehet, hogy kívülről rendesnek tűnik, meg szép, azoknak, akiknek nem kell itt élniük, de nekem egy igazi kínszenvedés itt élni. Az agyfirkászom sokszor kérdezte, hogy mi lenne, ha eljönnének ide, s én mindig ugyanúgy válaszoltam. Halál, kiakadás, veszekedés lenne, hisz nem tudnám kontrolálni magam, kijönne minden egyes kínok közt eltöltött perc, minden szitkozódással teli kínlódás, és az a sok fájdalom, ami mind miattuk van. Ha apa nem ment volna el, ha anya nem megy hozzá ahhoz a férfihoz, most boldog lennék, nem kéne ezekkel az emberekkel együtt élnem, nem kéne a testemnek tűfoltos ruhát hordania, nem kéne őrültekkel beszélgetnem, s nem kéne naponta 8 féle gyógyszert bevennem. Aminek szerintem nincs értelme, mert lehetséges, hogy az egyik gyógyszer üti a másik gyógyszer hatását, s ettől gugyulok be, ettől lehetnek a kirohanásaim, a kitöréseim, s a vágy, hogy minél több embernek okozzak fájdalmat, hogy többször lássak bugyogó vért, repedő gerinceket s sorolhatnám még miket.
-Nem haragszom, tudom, hogy őrült vagyok. Másképp nem lennék itt, emlékszel? Az sem zavar, hogy őrültnek neveztél, nem számít. Neked megbocsájtom. Férfihang volt, mert úgy kiabáltam… az őrmester ki akart szabadulni. Legalábbis ölni akart, ezért… nem tudtam aludni. – mondtam mosolyogva, én sose szégyelltem senki előtt, hogy igazából ki is vagyok. Mindig nyíltan beszéltem mindenkivel, nem volt hátsó szándékom, na, ez nem igaz, mert volt, amikor volt, de nem mindig van. Akkor akarok valamit az emberektől a legjobban, mikor fájdalmat tudok nekik okozni valamivel, ha van nálam egy kés, vagy penge, de még az öklömmel is szívesen odacsapok egyet, kettőt. Bár az én kicsi öklömtől nem kell félni, de mikor bedurvulok akkor egy jól célzott ütés is fatális lehet. Ezt már próbáltam, s majdnem megöltem az egyik ismerősömet, de megtaláltak minket, pontosabban bejöttek a szobába, s megállítottak. Azóta tartanak dilinyósnak, azóta utál anyám, azóta próbál kitörölni az emlékeiből, pedig ha tudná, hogy mindez az ő hibája. Nem szoktam oktalanul embereket vádolni, de anyámat mindig vádolni fogok, mert ez az ő hibája és a drága férjéé. Utálom őket, legszívesebben felrontanám őket, egytől egyig, kiirtanám a vérvonalat, s minden ilyesmit. Meg kell szabadulni tőlük, hisz gonoszak, nem törődnek a gyerekeikkel, engem is beadtak egy intézetbe, ahelyett, hogy foglalkoznának velem. Nem, miért is tennének ők ilyet? Hisz ott van a tökéletes gyerek a karjaikban, addig tökéletes, míg meg nem tanul beszélni, gondolkodni. Kíváncsi vagyok, hogy utána őt is így eldobják, mint engem? Mert ha igen a poklon fog száradni a lelkük, s úgy halnak meg, ahogy én fogom őket megölni. Lassan, kiélvezve minden egyes pillanatát, annak, hogy kárt tudok bennük tenni.
-Flavia neked megártott az alvás hiánya. Még sose mondtál ilyet, jól vagy? – kérdeztem nevetve, majd megöleltem. Imádtam Flaviat, ő egyben volt szülő, barát és orvos. Csak ő kellett nekem ahhoz, hogy jól legyek, hogy megpróbáljak olyan lenni, mint minden tinédzser. Boldog, aranyos, s nem pszichopata, depressziós… szörnyeteg. – Köszönöm szépen, hogy mellettem állsz, sokat jelent számomra. Többet támogatsz, mint a tulajdon szüleim. Szeretlek Flavia. Lehet, kicsit érzelgős vagyok, de nekem jól esett, hogy elmondhattam mennyire hálás vagyok azért, amit teszel. Te segítesz, te ösztönzöl arra, hogy próbáljak meggyógyulni. Reménykedem benne, hogy ha kikerülünk innen, te kifogsz, de én nem biztos, hogy akkor is ilyen jóban legyünk. Megígéred? – néztem rá boci szemekkel, miközben kezével játszottam. Puha volt a bőre, selymes tapintású, olyan jó volt az ujjaival játszani, s nem is gondoltam semmi rosszra. Nem akartam bántani, sose tudnák fájdalmat okozni neki. Ő az egyetlen, akit nem akartam még sose bántani. Egyszer sem futott át az agyamon, hogy őt bántsam, s nálam ez nagy szó, hisz én mindenkit bántani akarok. Még a dokit is bántottam.


x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flavia Saintberry

avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ..őrültek közt..
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 84
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Szomb. Jan. 05, 2013 11:27 pm

[You must be registered and logged in to see this image.]


i will protect you

Még a lélegzetem is visszafojtom, amikor Alexnek rohama van és Josh beléböki a tűt. Soha nem voltam olyasvalaki, aki nagyon jól bírja a tű és vér látványát, kivéve, ha a vér az enyém. Mindig boldogsággal töltött el, hogy folyik az én vérem, de ez csak a mazochizmus miatt van. Alexnek nem lehet valami jó napja, mert még dél sincs és már ilyen súlyos beavatkozásokra van szüksége. Mindig is megrémített, ha így láttam őt, szerettem volna odakapni és segíteni neki, leszedni róla a testőrjét és én magam tenni valamit érte, de erre képtelen vagyok, mert nincs hozzá tudásom, nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy ami itt zajlik, az semmiképp sem az. Így némán, de kicsit talán riadtan ülök továbbra is, és várom, hogy Alex rendbe jöjjön. Végül aztán ez csak bekövetkezik és leül mellém, majd azonnal meg is szólal. Reakciója döbbenetes számomra és megint visszafojtom a lélegzetem. Szinte biztos voltam benne, hogy egy férfi volt az, akinek nem volt szerencsés éjszakája, ráadásul az előbb le is őrülteztem. Basszus.
- Ne haragudj, én nem tudtam, hogy te voltál az, azt hittem, hogy egy férfi volt.
Túl sokat beszélsz Flavia, túl sokat, hagyd abba, mert ez már így is nagyon gáz. Végül is miért kellett ezt a témát egyáltalán felhoznod? Így Alex még rosszabbul érzi majd magát. Bravó, már megint tehetséged van ahhoz, hogy elronts mindent. Elfordulok és kétségbeesett arccal nézek körül.

Ez a legrosszabb. De mégis honnan tudhattam volna, hogy ő az? Komolyan azt hittem, hogy egy férfi volt és nem a legjobb barátnőm. Korábban még soha nem történt ilyen, legalábbis vele, mert őrültek szinte minden éjszaka ordibálnak, csak néha tudok aludni, mert el tudom őket nyomni. Alex hangja viszont nem is olyan Alex hangjás volt, egyáltalán nem ismertem meg. Szégyen, de mégis mi a jó eget tehetnék? Egyszerűen csak így alakult, sajnálom. Biztos vagyok benne, hogy olyan nagyon nem fog berágni, de ezt még nem tudhatom. Aztán ismét megszólal és legszívesebben elsüllyednék. Elkezdett mentegetőzni, mintha ez az ő hibája lenne. Bocsánatot kér tőlem, hogy nem tudtam aludni, amikor neki sokkal komolyabb dolgai vannak. Az, hogy nem tudtam aludni, kit érdekel akkor, ha a legjobb barátnődnek éppen rohama van és senki sem tud rajta segíteni? Lehet, hogy oda kellett volna hozzá mennem aznap éjjel, akkor biztosan megnyugodott volna, vagy, nem tudom, talán ez még rémesebb ötlet. Sőt, határozottan rossz ötlet lett volna. Felé fordulok, de szinte teljesen és a kezemet megnyugtatóan az övére teszem, ezt általában nem veszi zokon és megkockáztatom.
- Hé Alex, ne magyarázkodj, semmi baj nincs, nem tehetsz arról, ami történt. Nagyon sajnálom, hogy nem volt jó éjszakát, remélem most már minden rendben lesz és az én alvásom miatt tényleg ne aggódj, mert lesz még pár éjszaka, amikor majd tudok aludni, a gyógyulásod fontosabb.

El sem hiszem, hogy ezt mondtam. A gyógyulásod fontosabb, bakker, mintha tényleg elmebetegként kezelném. Ismét bocsánatot kér, de ezt már elengedem a fülem mellett, mert azt hiszem, hogy elmondtam már neki, hogy ez felesleges. Nem kell tőlem bocsánatot kérnie. A kezét még mindig nem engedem el, nézem gyönyörű, de kissé meggyötört arcát. Témát vált és ez a lehető legjobb dolog, amit most tehet. Ha nem beszélünk az éjszakáról, majd nekem sem lesz ekkora lelkiismeret furdalásom, hogy olyan csúnyán beszéltem az emberről, aki végigüvöltötte az éjszakát. Szélesen elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy fél tőlük. Azért mosolygok, mert ezt olyan édesen mondja. Nem hiszem, hogy tényleg képes lenne őt valaki bántani, úgy, hogy Josh a nap huszonnégy órájában mellette van.
- Nekem nincs mit mesélnem. A mellettem lévők mind bulimiával küzdenek és állandóan azt hallgatom, hogy enned kell, és aztán nem szabad kihánynod. Rettenetesen idegesítő, de én megfogadom a tanácsaikat és mindig magamba tömök valami nagy adag csokisat.


Alex, neked írtam és 617 szót tartalmaz. (:

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alex Blackbloom

avatar

ϟ KOR : 21
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : intézet
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 238
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Szomb. Jan. 05, 2013 4:13 am




[You must be registered and logged in to see this image.]
Flavia *--*


[You must be registered and logged in to see this link.]


Mindig is irigyeltem Flaviat. Neki semmi baja se volt, nem kellett bogyókat szednie, amitől az állapota rosszabbodik, nem kell gardedámmal járnia, nem kap nyugtató injekciókat és ilyeneket. Mindig erős, és határozott személyiségnek mutatja magát. Mindig jól néz ki, a haja remekül áll, és nem díszítik foltok, mint engem. Ha kikerül, innen biztos hamar megtalálja a párját, nagyon szép, s ezt sose tudom elmondani neki, mert mindig bepöccenek. Általában elvesztem a türelmemet, összegabalyodik a nyelvem, ami felidegesít, s minden találkozásunk úgy ér véget, hogy megpróbálom megtámadni, de Josh vagy valaki más rám ugrik s belém nyomja az altatót. Brr.
Összeszűkült a gyomrom, fejem elkezdett zsongni a sok hangtól, s a térdemet kezdtem el markolni. Éreztem, ahogy agyam próbál ellenállni a sok hangnak, de nem volt erős beengedte, én pedig felmordultam. Fájt mindenem, a hányás kerülgetett, szememet lehunytam s pár perc múlva éreztem a tűt, ahogy átmegy bőrömön és kezd lenyugtatni. Mikor újból kinyitom, a szememet a földön ébredek, Joshal a hátamon, majd mikor elkezdek rúgkapálni, mint egy fába szorult féreg, feláll. Majd én is és visszaülök a hercegnővel szembe.
-Öm… ami azt illeti hallottam, mivel én voltam az a személy. – mondtam elpirulva. Az éjjelem szörnyű volt, hangok lepték el fejemet, és kínzó szövegeket mondtak rám, mitől elkezdtem kiabálni, majd sikítani a végén meg már a fél szobát is feldúltam. Elöntött a méreg, s mikor bejöttek az orvosok, hogy elaltassanak elővettem a késemet is, majd elkezdtem vele hadonászni. Elvettem tőlük pár sziringát, és elkezdtem dobálózni vele, majd kiszöktem az ajtón és a folyósón futottam végig, kiabálva. Majd elkaptak a következő saroknál, és lekötöttek, majd belém adtak pár nyugtatót, na meg a pszichológusom is bejött, aki nagyot csalódott bennem. Iszonyatos érzés volt tudni, hogy egy olyan ember, mint ő, csalódott bennem. Megremegtem, mikor arcára gondoltam. – Sajnálom, hogy miattam nem tudtál aludni… Csak tegnap… megtámadtak a hangok, és nem tudtam kontrolálni magam. Átadtam magam a francia kapitánynak, aki nekitámadott az ápolóknak… Szörnyű volt, mindenkit bántottam… és és… és behívták… a pszichológusomat is… aki hatalmasat csalódott bennem. – gugyultam be, kértem elnézést, majd eldobtam egy párnát. Majd nagy levegőt vettem, majd kifújtam és ezt megcsináltam legalább 5x. Visszanyertem magamat, nem engedtem, hogy feltörjenek belőlem a dolgok. Nem akarom, hogy kijöjjenek, esetleg megüssem Flaviat, vagy valamit csináljak vele. Abba belehalnék, ha miattam esne bántódása, nem tudnék már így élni magammal, a tudattal, hogy csináltam neki valamit. Kirázott a hideg, mikor ezeken gondolkodtam, és rá néztem. Ő jelenti nekem a normalitást ezek az emberek közt, sose érezem jól magam, csak akkor mikor vele vagyok, és csacsogunk. Persze halkan, mert itt vannak a többiek is, de nem értem miért, hisz úgy se érdekli őket, mit beszél két tizenéves.
-Nagyon sajnálom. Megígérem, hogy máskor nem fog előfordulni. – szabadkoztam újból, lehajtott fővel, közben pólóm szélét piszkáltam, alsó ajkamat rágva.- Velem nem történt semmi, ezen kívül, jól vagyok, bár sok a tű nyom rajtam, na meg a nyugtató a szervezetembe, de kibírom. Mesélj valamit, te legalább normálisabb emberek közt vagy. Én mellettem egy pszichopata van, aki arról beszél, hogy fog megölni, a másik oldalamon meg egy nagyon boszorkány kinézetű kínai néni, aki mindig rám néz. Félek tőlük… - mondtam kislányosan, elrejtve arcomat. Nem szerettem mutatni, hogy érzek, de ebben a pillanatban nem tudtam mást tenni. Minden dolog kiakasztott, csak ki szeretnék jutni innen, de ez számomra tisztán látható, hogy sose fog eljönni, csak akkor, ha megölöm magam.

x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flavia Saintberry

avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ..őrültek közt..
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 84
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Pént. Jan. 04, 2013 6:33 am

[You must be registered and logged in to see this image.]


i will protect you

Alexet már rögtön az első hetemen megismertem és eleinte nagyon gonosz voltam hozzá, mert azt hittem van remény arra, hogy kijussak és felesleges barátkoznom. Aztán rádöbbentem, hogy ez nem így van, mert engem innen még Isten sem tud kivinni, annyira ragaszkodik mindenki az ittlétemhez. Pedig én szívesen lemondok róla, tényleg. Csak az a baj, hogy az én vélemény senkit sem érdekel. Amikor rádöbbentem, hogy itt maradok és nem kívánok úgy együtt élni az emberekkel, hogy utálnak engem, bocsánatot kértem Alextől, amiért korábban úgy viselkedtem ahogy. Bár ő a legjobb barátnőm, neki tényleg segítségre van szüksége, míg nekem nincs. Csak azért vagyok itt, mert egyszer kicsit több gyógyszert vettem be, mint kellett volna. Sőt, nem is kellett volna. Ugyan, hazudik az, aki azt mondja, hogy még sosem tett ilyet, vagy legalábbis nem gondolt rá, mert akkor tökéletes lenne az élet. Tökéletes élet pedig nincs, mint mindenki tudja. Az én életem bár annak ígérkezett, hamar rádöbbentem, hogy a hercegnők élete sem egyszerű és ha egy nap a királynő akarok lenni, ehhez hozzá kell szoknom. Viszont mi van akkor, ha a leendő királynő beteg? El kell zárni? Meg kell vetni? Kétlem inkább segíteni kell neki.

Alex hangja szakítja félbe vad gondolataimat. Felesleges újból és újból ezen töprengenem, kérlek Alex, mondd hogy te majd visszahozol az életbe, mert ma elég nyomott hangulatom van. Biztos azért, mert valaki nagyon nem hagyott aludni. Hiába, a hercegnők hisztisek, ha nem kapják meg, amit akarnak és én alvást akarok, most azonnal!
- Nem túl jól. Te is hallottad azt az embert aki végigordította az éjszakát?
Bár eleinte hangosan indítok, lehalkítom magam, mert nem akarom, hogy mindenki tudja, hogy miről beszélünk. Nagyon nem akarom majd megkapni valamelyik orvostól, hogy miért beszélek én ilyesmiről Alexszel. Már épp elég furcsának tartották, hogy egyáltalán összebarátkoztunk, amikor szerintük ilyen helyen ez egyáltalán nem szokás. Nos, én nem tudom, hogy mi szokás, mivel nem avattak be, csak alkalmazkodni próbálok. Nem kaptam érte büntetést, de figyelmeztettek, hogy abban a pillanatban, amint azt látják, hogy rossz hatással vagyok rá, el fognak minket tiltani egymástól. Szomorú, hogy azt feltételezik, én ártani tudnék bárki másnak saját magamon kívül. Ez volt az egyik alapvető dolog, amit kijelentettem: nem vagyok közveszélyes. Az orvosok azt hiszik, hogy azért kell itt lennem, mert megpróbáltam megölni magamat, de ez nem igaz, sokkal inkább azért, mert a vágyaimtól még én magam is megijedek. Lehet, hogy ha rájönnének, ki sem engednének és szigorúbban fognának. Azt hittem, hogy a szüleim majd elmondják nekik, de nem így lett. Nem tudom, hogy jó-e nekem, hogy ez így van, vagy inkább rossz, mivel azt sem tudom, hogy kijutok-e valaha innen.

Alexre pillantok és szégyenlős mosolyra húzom számat. Alex még ilyen meggyötörten is nagyon szép. Remélem én is tudom hozni mellette a formámat, de mivel nem aludtam, ezért nem vállalok felelősséget. Körülnézek és sok ismerős arcot látok, nem tűnnek olyan nagyon álmosnak. Komolyan, itt csak én vagyok fáradt és dühös az éjszakai malőr miatt? Vagy mindenki hozzászokott már és meg sem kottyan nekik egy kis ordibálás? Nem tetszik ez a helyzet nekem, komolyan nem. Nem tudom elhinni, hogy nekik nem fontos az alvás. Ismét visszanézek Alexre és még mindig halkan beszélek, annak ellenére is, hogy semmi különlegeset nem tervezek mondani neki.
- Egyébként te hogy vagy?


Alex, neked írtam és 536 szót tartalmaz. (:

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alex Blackbloom

avatar

ϟ KOR : 21
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : intézet
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 238
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Csüt. Jan. 03, 2013 7:27 am




[You must be registered and logged in to see this image.]
Flavia *--*


[You must be registered and logged in to see this link.]


Párszor már gondolkodtam azon, hogy miért is vagyok itt, s mindig arra jöttem rá, hogy azért, mert nem akarok anyámék társaságában lenni. Nem akarom látni a féltestvéremet, ahogy felnő, nem akarok találkozni azzal az emberrel, aki megerőszakolt. Hónapok teltek el az incidens óta, de még mindig nem tudtam kiheverni, s rémálmok gyötörnek emiatt. Az apám, bezzeg az óta nem néz rám, mióta kilépett az életemből. Szemét patkány ő is meg az anyu is. Egyszerűen jön az, hogy megfojtsam, megöljem, vagy bezárjam valahová, s addig kínozzam, míg ő maga nem kéri azt, hogy öljem meg. Sokszor játszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha megtehetném…
Hihi milyen jó is lenne, ha anyám vagy éppenséggel a nevelőapám fejét tarthatnám kezemben, s körbe rohangálhatnék vele az utcán. Felemelő érzés lenne, pont olyan, mint mikor saját magamat bántom. Önkéntelenül is felnevetek, mikor az jut eszembe, hogy fejeztem le az otthoni babáimat. Szépen lassan húztam le a fejüket, sikító hangot kiadva, majd összefaricskáltam arcukat, s nem maradt belőlük semmi. Annyira imádtam azt az érzést, mikor bánthattam őket, s ők tűrték. Nem álltam meg itt, minden egyes tárgyat megrongáltam a szobámban, aminek következménye az, hogy anyám agyfúrkászhoz vitt. Pedig mondom: SEMMI BAJOM NINCS! Persze nem hiszik ezt el nekem, s hiába bizonygatom akkor is azt teszik, amit ők akarnak. Elegem van, hogy úgy bánnak velem, mint egy beteggel miközben semmi bajom nincs. Leszámítva azt, hogy hangokat hallok, s imádom magamat pusztítani.
Szórakozottan ültem a nappaliban, ami üres volt. Elkezdtem egy párnát tépegetni, utálom, ha megváratatnak. Olyankor mindig előjön belőlem valami, aminek következtében rombolni akarok. Ki is tör belőlem ez a vágy, elkezdem cibálni a párnákat, felrúgom az asztalt, s alig telik bele két percbe, az egész szoba fel van forgatva, Josh szaladgál utánam, kezében a nyugtatóval, amit sikeresen le is nyom torkomon. Elzsibbadva esek vissza a kanapéra, s nézem, ahogy rendet rak utánam. Gúnyos nevetésben török ki, amit ő egy morgással viszonoz. S hirtelen belép előkelően Flavia. Mindig is olyan szerettem volna lenni, mint ő. Neki semmi baja sincs, nem kell attól félnie, hogy bármelyik percben megszólal valaki a fejében, vagy attól, hogy embereket fog megtámadni. Nekem viszont, mindig ettől kell félnem. Sajnos.
-Bonjour!-köszönök franciás akcentusommal, s nézem, ahogy kényelmesen leül elém. Mamuszát figyelem, amiről nagyon szívesen letépném róla azokat a valamiket, de nem tehetem, hisz büntetés járna érte. Meg az, hogy Flavia megharagszik rám, s elvesztem a barátnőmet. Nem élném túl.
-Hogy van ezen a szép napon, mademoiselle?- kérdezem mosolyogva, miközben törökülésbe helyezkedem. Intek fejemmel Joshnak, hogy elteheti a nyugtatót, mert jó leszek.

x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Flavia Saintberry

avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ..őrültek közt..
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 84
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Csüt. Jan. 03, 2013 6:23 am

[You must be registered and logged in to see this image.]


i will protect you

A helyzet az, hogy nekem nem kellene itt lennem. De komolyan. Ezt nem azért mondom, mert minden itt lévő ember ezt mondja, hanem azért, mert ez tényleg így van. Én nem érzem úgy, hogy nekem itt kellene hátralévő életemben lennem. Annak idején voltak még terveim, és talán a szívem mélyén nem adtam fel még mindig a reményt, de az egyik doki szerint nagyon úgy tűnik. Pedig én nem, komolyan! Tudok még mosolyogni és ezt ő is tudja, de a kiakadásom után jobbnak látta, ha inkább a negatív észrevételeit közli velem és nem pedig a pozitívakat, holott, szerintem, az sokkal jobb lenne. Hogy éljek úgy itt, hogy tudom, sosem szabadulok? Ennyi erővel akár már megint öngyilkos is lehetnék. Na jó, nem, ez azért durva. Nem is tudom, hogy akkor éjjel mi a jó ég ütött belém. Az öngyilkosság nagyon nem pálya, nekem sem kellett volna ezt tennem, csak beszélgetnem kellett volna anyuékkal. Ez minden. De már megint miért is elmélkedem én a múlton? Semmi sem fog változni, csak megint belém hasít a tudat, hogy lehet, hogy tényleg beteg vagyok és jogosan vagyok itt. A terapeuta szerint, mindenki, akinek legalább egyszer megfordult a fejében őhozzá kéne, hogy járjon. Szerintem ez enyhén szólva túlzás.



Álmosan sétálok pizsiben végig a folyosón. Nincs kedvem valami normális ruhát felvenni, mert egyrészt felesleges, úgyis minden beteg ugyanabban kell hogy legyen, másrészt pedig csak hiú ábránd számomra a hétköznapi ruha, itt ugyanis ezt tilos hordani, mindenkinek ugyanazt az elavult, ócska cuccot kell hordania és úgy kell tennie, mintha tetszene neki. Mondjuk, ha ennek a helynek a hátrányait soroljuk nyilván nem ezzel kezdeném. Ásítok, ahogy haladok és gyorsan a szám elé kapom a kezem. Nagyon fáradt vagyok, múlt éjjel szerintem az egész intézet egy őrültet hallgatott, aki végigordította az éjszakát. Az orvosok csak hajnali három körülre tudták lelőni, de ennek ellenére sem halasztották a gyógyszeradagolást és a terápiák kezdését korán reggel. Lehettek volna kicsit megértőek is, ha már így alakult, de mindegy, majd ma már alszom rendesen. Becsoszogok a mamuszomban, a sajátomban, az egyetlen olyan ruhadarab, amit én választhattam, a nappaliszerűségbe és azonnal megpillantom Alexet. Kicsit jobb kedvem lesz tőle, de az álmosság még mindig nagyon nyomaszt.
- Hé hercegnő, mizujs?
Kb. mintha nem egy elmegyógyintézetben lennék és én nem olyasvalakivel próbálnék beszélni, akinek komoly problémái vannak és nem csak szórakozni jár be. Soha nem kezeltem Alexet úgy, mint egy beteget, mindig úgy, mint egy legjobb barátot, akivel az ember cseveg, mert szerintem ez jó hatással van mindenkire. Példát is mutatunk. Nem kell itt mindenkinek ennyire búskomoran élnie. Gyorsan lehuppanok mellé majd a félig szétjött kontyomba túrok óvatosan egyik kezemmel.


Alex, neked írtam és 431 szót tartalmaz. (:

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alex Blackbloom

avatar

ϟ KOR : 21
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : intézet
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 238
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   Csüt. Jan. 03, 2013 5:42 am

[You must be registered and logged in to see this image.]
Flavia & Alex


Már megint itt vagy? Minek mész te állandóan ahhoz a lányhoz? Csak megbántod, vagy egyszer kést illesztesz az ő nyakához is. Ezt akarod? Még jobban elítéljenek, hogy ne legyen szabad perced, mert kísérettel mész mindenfele, s senki sem szól hozzád? Komolyan Aly, ezt akarod?
-Áááá… fejezd már be! Nem bírom tovább!-kiabáltam a fejemben beszélő hangnak, miközben fejemet szorítottam. Annyira elegem volt belőle, de egy istenért nem tudtam volna megszabadulni tőle. Már nem tudok élni ettől a némbertől a fejemben, olyanokra kényszerít, amit nem akarok megtenni, s én mégis megteszem. Kezemmel a falnak támaszkodtam, fejemet lehajtottam, hagytam hadd szálljon bele a vér. Nem féltem attól, hogy meghalok, hisz az számomra a feléledés lenne. Sokszor akartam már öngyilkos lenni, ami mindig kudarcba fulladt. Ezeket a rosszul elsült próbálkozásokat a testem különböző pontjain észre is lehet venni. Megrázott a hideg, ahogy kicsapódott az ajtó, s az egyik kísérőm jött be rajta. Naponta párszor ki szoktak vinni minket, legalábbis nekem kell kísérő, mert nem mernek egyedül hagyni. Mondjuk, vannak jó napjaim is, mikor egyedül császkálok.
Még nem sikerült elriasztanom magam mellől ezt a férfit, aki elég nagy volt hozzám képest. Bármikor fel tudott kapni, ha a dührohamaim akadtak, s nadrágja zsebében mindig tartott pár nyugtatót, amikre rá voltak írva a nevem. Felnevettem mikor megfogott és maga felé húzott.
-Missiour megyünk valamerre?-kérdeztem francia akcentussal. (ez a francia énje, s ilyenkor olyan, mint egy forradalmár.) Mire Josh csak bólintott egyet, s szépen kivezetett a szobából. Tudtam merre kell mennem, mivel megbeszéltük Flaviával, hogy ma találkozunk.
Énekelve mentem a folyosókon, bár kicsit rekedtes voltam. Néha-néha nekimentem Joshnak, amitől ő csak felmorgott. Nem telt sok időbe, s már a nappaliba értünk. Nem volt még ott Flavia, ezért leültem s elkezdtem egy dalt dúdolni. Utáltam várni, mert akkor mindig hülyeségek jutnak eszembe. Kezemet kezdtem el nézni, ami bevolt kötözve, mert majdnem levágtam a karomat. Nem sikerült, megint.

// bocsi, hogy ilyen rövid lett, a következő hosszabb lesz. Very Happy


x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amanda B. Lawrence
Admin
avatar

ϟ KOR : 31
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ▲ hampshire
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 260
ϟ CSATLAKOZÁS : 2012. Dec. 13.

TémanyitásTárgy: Társalgó/Nappali   Pént. Dec. 28, 2012 12:50 pm

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Társalgó/Nappali   

Vissza az elejére Go down
 

Társalgó/Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Behind The Walls :: ϟ 2013, Hampshire, Massachusetts :: Dark Haven High-