Behind The Walls

Készen állsz, hogy átlépd a szanatórium kapuit?

Behind The Walls

You have two choices. You either live, or you die.
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Korlátozás


Arányok:
Nők: 24
Férfiak: 12

Patients: 20
Doctors: 4
Nurses: 3
Residents: 5
Ghosts: 0
Creatures: 0
Victims: 4
Links
.. click, click, click!







Chatbox
.. stairway to heaven.

Latest topics
» Vampsite FRPG
Szer. Dec. 17, 2014 5:50 am by Amanda B. Lawrence

» EOF - Empire of Fantasy
Pént. Szept. 06, 2013 7:53 am by Vendég

» Prison
Vas. Aug. 11, 2013 8:03 am by Vendég

» Dita D'amrosio
Vas. Júl. 07, 2013 2:57 am by Dita D'amrosio

» Caleb A. Bristol
Szomb. Júl. 06, 2013 8:20 am by Caleb A. Bristol

» Got a Secret can you keep it? ... | Pretty Little Liars RPG
Szer. Júl. 03, 2013 2:13 am by Vendég

» The Originals
Hétf. Jún. 03, 2013 6:35 am by Vendég

» Dark Dreams
Vas. Jún. 02, 2013 1:48 am by Vendég

» Art war! FRPG
Pént. Május 31, 2013 10:57 pm by Vendég

Top posters
Belizaire Roux
 
Harlow Williams
 
Dr. Floyd Schneider
 
Dylan Moore
 
Amanda B. Lawrence
 
Alex Blackbloom
 
Anthony Mason
 
Dr. Oliver Thredson
 
Alison Ross
 
Nina Steele
 
Our Friends
.. they're not harmless.


Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (19 fő) Vas. Jan. 06, 2013 9:56 am-kor volt itt.
Credit ©
.. you'll steal, we'll skin.
Az oldal egy részét az American Horror Story: Asylum c. sorozatból vettük. A másik fele, a Dark Haven High ötlete Mary Eunice McKee és Dr. Oliver Thredson szüleménye. Ahogyan a története is.
Az oldalon található képek, kódok mind a no-way-out tulajdonában állnak. A Poster-Profil-t köszönjük a mi egyetlen Kötinknek. A lopás komoly következményeket von maga után.

Share | 
 

 Előcsarnok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Nina Steele
Patient
avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 116
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Előcsarnok   Kedd Jan. 15, 2013 2:57 am



We ain't born typical


Nem lököm el... hagyjon, had érintsen. Olyan rég éreztem ilyet, hogy ijesztően jól esik ahogy erős karjai megtartanak. Nem zuhanok, nem hullok a mélybe mert megtart. Visszahoz. Erőt ad. Furcsa érzésem támad. A szédelgés lassan csillapodik. Látom a tekintetén, mennyire figyel. Nem koncentrál másra a mozdulataimon kívül.
~El fog árulni. Öld meg.~ - újra szólnak hozzám. Azt kérik, öljem meg... végezzek vele. Tekintetem elhomályosítják a könnyek. Elfáradtam. Pihenni akarok. Csak a fejemet rázom miközben nézek rá. Mit láthat? Egy fiatal lányt aki retteg az érintéstől, a szobától ahova nap mint nap zárják, aki arra vágyik, hogy kiléphessen a napfényre, csak egyszer és mégsem teszi mikor itt a lehetőség előtte.
~ Gyerünk. Végezz vele! Öld meg! Öld meg! ÖLD MEG!
- ELÉG! – kiáltok fel és tincseibe markolok. – CSEND LEGYEN! – nem esek a térdeimre, nem kezdek el zokogni. Ez nem olyan mint a filmekben. Elég drámai a hangom mi visszhangot ver a falakon, nem kell hozzá összeessek. A férfire nézek. Már tudom, hogy nem fogom megölni. Érzem. Megfordulok és a kijárat felé indulok. Ahogy megérint, a napfény megsimogatja bőrömet. Hívogatón cirógat, barátságosan ölel meg mintha a gyermeke volnék. Pedig mennyire nem vagyok az... a sötétségben fogantam, születtem és nőttem fel. Az árnyak lánya vagyok és a gonoszság bölcsőjében ringattak. A lépcsőre ülök.
- Leülne mellém? – pillantok fel az ápolóra és mikor megteszi belekezdek. Karjaim ellazulnak, tekintetemből eltűnik a feszültség. Könnyebben veszek levegőt mint előtte.
- Nem tudja, miért vagyok itt igaz? – kérdem pedig tudom a választ. Mégis megvárom míg felel. – Hangokat hallok. A nap minden percében velem vannak. Ők mentettek meg kislányként... ők tanítottak a túlélésre. Ám ennek ára volt. – fontam karjaimat össze – Ők tanítottak meg gyilkolni. Többségben férfiakat. Olyanokat akik kezet emeltek rám vagy akik magukénak akartak. Nem mindig jártam sikerrel tudja? – fordultam a nap felé és lehunytam tekintetem. – Sokszor voltak erősebbek. Sokszor erőszakoltak meg. S ilyenkor a hangok csak egy szót ismételgettek... bosszú. Hát ölni kezdtem. – vontam meg a vállam nemtörődöm mozdulattal. Nem sajnáltam őket, egy pillanatig sem. Csupán most elfáradtam. Idebent senki nem ért hozzám és a férfi megmentett attól, hogy ájultan zuhanjak össze. Miért kellene a halálát kívánnom.
- Tudja, mindig itt van bennem ez a... – a megfelelő szót kerestem – kényszer. De már belefáradtam. Ma a világ legegyszerűbb dolga lett volna, hogy kitörjem annak a nőnek a nyakát aki belém kötött. Nem tettem meg és most úgy érzem, muszáj bántanom valakit. – ahogy kimondtam, tudtam. Sosem leszek olyan mint bárki más. Eddig azt hittem valóban Isten munkáját végzem de most kezdtem elbizonytalanítani.
- Mondja csak ki. Egy szörnyeteg vagyok aki nem érdemli meg a napfényt. – nyitottam ki végül a szemem és lemondóan sóhajtottam fel. Ennyi volt, most majd megragadja a karom és bedob egy apró cellába ahol teljes a sötétség. Ahol az árnyak majd ismét a keblükre ölelnek. Ahol újra kezdődik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dmitriy Lyovkin
Nurse
avatar

ϟ KOR : 80
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : × Briarcliff Manor ×
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 33
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 04.

TémanyitásTárgy: Re: Előcsarnok   Vas. Jan. 13, 2013 1:41 am

To; Nina Steele




Már teljesen elültek a fejében a dolgok, csend volt. A fejében, egy időre. De ki tudja, mikor jönnek elő megint, mikor köszönnek vissza újfent, és hoznak nehéz pillanatokat, kibírhatatlan perceket. Sosem tudja, mert ezek olyan dolgok, amiket nem tud irányítani, nem tud kontrollálni, elfojtani. Szeretné, de nem képes rá, sosem volt. Most mégis, egyhamar elment, és abbamaradt. Szerencséje volt, igencsak. Így bírt foglalkozni azzal, ami most várt rá, ami most a feladata volt. A nő karja még mindig vérzett, nem állt el. Első pillantásra mérte fel, mennyire súlyos a helyzet, milyen mély lehet az a bizonyos seb. Kissé megbámulva a sebet, besorolta, megállapította, besorolta. Ezek után húzta csak vissza tekintetét rá, figyelte, hogy hogyan, és miként változik arca, viselkedése. Nem volt minden rendben, látta rajta, látta, és csak sejtette, hiszen nem látott a fejébe. Nem tudta, épp mi tör rá, nem ismerte, hogy milyen gondokkal küzd. Neki nem szokás orra alá tolni egy kórlapot, sem nevet, neki csak azt mondják meg mit tegyen, és semmi többet. Keveset ismer, kevésről tudja mi az, mi ténylegesen segít neki. Róla pedig éppenséggel semmit sem, de nem csüggedt. A hangfoszlányra felfigyelve állt meg mellette, várta mi jön ezek után, mi lehet még ami előtör, és elhatalmasodik rajta. Felvonta szemöldökét, követte a mozdulatait, ahogyan a keze megindult felé, megragadta övét. Szabad kezével kapott végül a lány után, tartotta meg, hogy ne essen össze, hogy biztosabb lábakon állhasson. Támasztotta, tartotta, és már felesleges volt szavakkal alátámasztania állapotát, hiszen mindent érzett, mindent látott rajta. Valahogy érezte, hogy nem lesz egyszerű menet csak úgy elsétálnia vele egy vizsgálóig, vagy visszadugni a szobába. Ismerte ezeket, ismerte, hogy mennyire nem akarnak oda menni, bezárva lenni. Szabad levegőre vágynak, napfényre, egy kis szabadságra. Mindig erre megy ki az egész, a legtöbben szimulálnak, színészkednek, hogy megtörténhessen. Neki egyikkel sem volt gondja, sosem szólalt fel ez ellen. Amíg nem kapta meg az utasítást, addig nem tett semmi olyat, amivel meggátolná ezt. Most sem volt másképp. Elméjében nem éltek szavak, melyek ellenkezőjére utasítanák őt. Suttogására így felfigyelve, egy árnyalatnyival közelebb hajolva hallgatta azokat, értette meg, hogy mit akar, mit szeretne.
- Rendben, friss levegő. Nincs akadálya. – bökte ki kissé gépiesen, miközben tekintete az ökölbe szorult kézre, majd arcára tévedt. Feszült volt, ideges, láthatóan szorongott. Nem igyekezett már elsődleges célja felé, lassan, óvatosan kormányozta magukat a kijárat felé, menet közben figyelve rá, nehogy rosszabbul legyen, nehogy történjen valami, ami az ő hibája lehet, ha kiderül. Fél füllel figyelt csak, másikakkal a hely zaját figyelte, mely átjárta, mely keresztüljárta a folyosókat, falakat. Az újabb szavakra, a finom felszólításra tekintett a kézre, a sebre, mely már nem vérzett, és nem mutatott tényleges súlyosságot. Valóban nem volt vészes, de neki a feladata kötötte ahhoz, hogy ellásson minden apróságot, akármennyire karcolásnak tűnik az egész. Bólintott végül, nem kezdte el cibálni a vizsgáló fele végül, maradt a szabad levegő, a kint lét.
- Valóban nem olyan vészes. De azért nem ártana majd fertőtleníteni. – felvonta a szemöldökét végül, figyelte csak, ahogyan ruháját tépi, szaggatja, és köti végül kezére a kezdetleges kötést. Megcsóválta a fejét, mulattatta a makacsság, mellyel a lány rendelkezett. Tovább haladt, kifelé az udvar fele, a csarnokon keresztül. Nem sietett, nem rohant sehová. Nem kell időre dolgoznia, nem kell elsietni semmit. Ezt szereti ebben, ha nem kell sietni, kapkodni. Eleget tette. Lassan érte el végül a célt, fordult ismét felé, mikor annak kérlelő szavai felhangzottak ismét. Rápillantott, arcán egy halovány, ámbár barátságos mosollyal, és fejet rázott lágyan.
- Nyugalom, nem megyünk oda. Levegőzhetsz egyet, nyugodtan. Itt leszek veled, és figyelek. Csak legyél jobban. – engedte el végül a lány karját, hagyta, hogy szabadabban mozoghasson, feltéve, ha tud, ha bír saját lábon maradni. Nem sejtett semmit, csak az ökölbe szorult kezet látta, figyelte. Megtanulta, hogy ebből sose sül ki semmi jó, sosem lehet nyugton az ember. Így figyel, vár, és ha kell megtesz mindent, amit csak kell, ha eldurvul a helyzet.




x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x


You see, madness, as you know

is like gravity. All it takes is a little push!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nina Steele
Patient
avatar

ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : Briarcliff
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 116
ϟ CSATLAKOZÁS : 2013. Jan. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Előcsarnok   Hétf. Jan. 07, 2013 9:17 am



Dmitriy Lyovkin

Észre sem vettem, hogy vérzik a karom. Tudtam, hogy nem a nő okozta aki nekem esett. Tisztában voltam vele, hogy én magam tettem de fogalmam sem volt róla mikor és miért nem tűnt fel. Egy pillanatra megmerevedtem... nem hallgattam a hangokra így azok ellenem fordultak. Rémület ült ki az arcomra ahogy belegondoltam milyen veszélyes játékot űzök ezzel. Nekem hivatásom volt itt; megtisztítani a világot a perverz, kéjes gyilkosoktól akik a földet járták és a munkám még közel sem ért végett... nem érhetett véget.
- Oh... – nem tudtam többet mondani. A szavak megrekedtek a lelkemben. Fájdalom járta végig minden porcikám... olyan volt mint a csontba markoló hideg, mikor apró tüskék vájják ki testemből az életet. Éreztem, hogy szédülök, hogy lassan elborít majd a sötétség és leplével feléleszti a benne szunnyadó gyilkost. Szinte hallani véltem ahogy a rabláncok lekerülnek és a test börtönének feszül az a gyilkos aki bennem lélegzik... aki belőlem táplálkozik. Hányingerem lett.
- Rosszul vagyok. – kaptam a karba mi felém nyúlt mielőtt elestem volna. Más esetben kerülném, hogy hozzáérjek de nem állt szándékomban összezuhanni, többet között azért sem mert ha a betegápolóban térnék magamhoz, nem viselném könnyen, hogy a nővérek tűt szúrnának egészen a csontomig vagy azt, hogy levetkőztetnek és egy őrrel a hátam mögött kelljen letusolnom.
- Csak egy kis friss levegőre van szükségem. – suttogtam halkan miközben testem megfeszült. Szabad kezem ökölbe szorult, tekintetem lehunytam és mély levegőt vettem. Az elmém ordított, a bennem élő gyilkos rágni kezdte csontjaim. Mikor újra kinyitottam szemeim már kint voltunk a konyhából. Nem hallottam mit mondott Dmitriy mert a hangok eltompultak. Egyre kijjebb haladtunk de eszem ágában sem volt a betegápoló felé venni az irányt.
- Nem kell bekötni. Felületi csupán. – emelte meg karját, hogy az ápoló szemügyre vehesse. Valóban nem volt olyan súlyos mint azt a vér szennyezte seb mutatta. A rajtam levő hosszú póló alját megtéptem és a darabot a karom köré tekertem.
- Ne vigyen be oda... – kértem csöndesen és csak arra tudtam gondolni, hogy végre kimehetek kicsit a levegőre. Már hetek óta nem voltam kint mert Jude nővér nem engedte meg.
- Kérem. – nem szoktam esdekeli de most ki kellett tisztítanom a fejem. Ha nem teszem, az ápoló meg fog halni és ebben tökéletesen biztos voltam. Olyan erősen szorítottam ökölbe a kezem, hogy körmeim felszakították a bőrt. Mindig átadtam magam így nem tudtam, meddig vagyok képes visszafogni a bennem élő dühöngő őrültet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Oliver Thredson

avatar

ϟ KOR : 41
ϟ TARTÓZKODÁSI HELY : ✂ Briarcliff Manor
ϟ HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA : 161
ϟ CSATLAKOZÁS : 2012. Dec. 13.

TémanyitásTárgy: Előcsarnok   Szomb. Dec. 15, 2012 10:47 am

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://vampsiterpg.hungarianforum.com
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Előcsarnok   

Vissza az elejére Go down
 

Előcsarnok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Behind The Walls :: ϟ 1964, Hampshire, Massachusetts :: Briarcliff Manor-