Miss Dalton és Mr Roux

Ahogy megítélhetem, megjegyzésem tökéletes volt, s látszólag őszintén megnevettette, s én már csak ezen okból kifolyólag is tudtam, hogy tökéletes úton vagyok, s habár az ilyesfajta nő, mint amilyen Miss Dalton is, szinte elvárja, hogy egy férfinek humorérzéke legyen – amellett természetesen, hogy mocskosul gazdag és jó esetben legalább olyan jóképű, mint amilyen én magam is vagyok. Nem tagadom, hiszen tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy a gyengébbik nem képviselői számára meglehetősen vonzó tulajdonságokkal rendelkezem, legalább is a felszínen, ha jobban megismernének minden bizonnyal nem ezt mondanák... Pardon, akkor már semmit sem mondanának, hiszen az én arcomat látnák utoljára eme gyönyörűnek nem éppen mondható világban, amely sokszor csak kegyetlenséget szül, az újabb kegyetlenségből – vagy éppen a szeretetből, lássuk be, hogy az emberi történelemre mindkettőre volt rengeteg példa, azonban az előbbi verzióra nyilván több.
– Pontosan, ahogyan mondja – rosszallást színlelve, amit igazából nem is kellett annyira megjátszanom értek vele egyet, s bár nem különösebben kedveltem az ilyesfajta mulatságokat, ritkán is jártam el ehhez hasonló helyekre – többnyire csak, ha muszáj volt vagy ha az áldozatomhoz így férkőzhettem közelebb, akkor kénytelen voltam elviselni, eme szörnyű kínokat, azonban jelen helyzetben nem tudom eldönteni, hogy az előadás volt rosszabb, vagy a mellettünk ülő férfiállat –, aki inkább emlékeztetett egy túlhízott malacra, s ez még így is lehetne az állatokra hatalmas sértés, bár nekem nincs jogom ítélkezni, hiszen mégis csak én vagyok a sötétség egyik tökéletes megnyilvánulása.
Intettem a pincér felé, akit kibéreltem az estére, s rögtön ugrott is, talán még a páholyba is berohant volna, ha látta volna, hogy kérnék valamit – erre mondják azt, hogy mindennek megvan a hála, az ember egyszerű lény, nem kell több a pénz ropogós illatánál, s már is úgy ugranak, akár a bolhák az ebek hátán. Lássuk be, hogy pénzzel valóban könnyebb az élet. A fiatalember hamar meg is hozta a tálcán az italt, levettem mindkettőt, majd a hölgy felé nyújtottam.
– Az italja – nyújtottam át neki, s ugyan sablonos csel "véletlenül" az üveg átvétele közben megérinteni a másik ujját, mégis minden alkalommal beválik, azonban én nem szégyenlősködöm, hiszen tudom mivel is állok szemben, mesés ajándék reményében ez a hölgy olyan, akár egy luxus prosti, megvan az ára, amit én hajlandó is vagyok megfizetni. – Gondolom az üldögélés után, inkább menne egy kört a halban, vagy inkább ülne? – Személy szerint inkább az előbbihez ragaszkodtam volna, azonban ráhagytam, hiszen nekem is nemsokára eljön a tökéletes időpont, hogy szórakozhassak... Mi tagadás, türelmetlenül is várom.
– Ahogy gondolja – bólintok, miközben tekintetemmel megkeresem az úriembert, már csak a tekintetből is meglehet ítélni, hogy régebben milyen kapcsolat lehetett kettejük között, hiszen ehhez nem kell egy Einstein-nek lenni, csak egy kicsit jobb megfigyelőképességgel kell rendelkeznie az embernek. – Ugyan, ki akarna itt maradni egy ilyen pocsék előadáson, egy disznó mellett? – Nézek rá kérdően egy pillanat erejéig. – Főként, ha esetleg jobb társaságot is kereshetne magának az ember – teszem hozzá, miközben elkérem tőle a bilétát, mert gondolom nem ilyen lenge ruhában jött, így minden bizonnyal van is kabátja, amint megszerzem az övét, valamint az enyémet is, visszatérek hozzá, majd ráadom.
Mire nem jók a filmek?
– Akkor gondolom indulhatunk – kezemet felé nyújtva várom, hogy belém karoljon, nyilván az én autómmal megyünk, amúgy sem voltam elragadtatva a taxitól.