"Nézz le rám, egy őrültet fogsz látni. Nézz fel rám, az uradat fogod látni. Nézz a szemembe, és meglátod önmagad."

Ezt egy olyan ember mondta aki sok dologban hasonlított rám. Őrült volt és az egyik legelvetemültebb gyilkos az egész országban. Nagyra becsültem a „munkásságát”. Sokat tanultam tőle és még most is gyakran elemzem a módszereit és a jellemét. Felettébb érdekesnek találom, hogy egy piti kis bűnözőböl, hogy lesz az emberiség egyik legjobban útált karaktere. Én magamat nem hozzá hasonlítanám. Ha nagyon muszáj lenne akkor azt mondanám, hogy olyan vagyok mint Ted Bundy, és hogy az ő szavaival éljek; Én vagyok a leghidegvérűbb szemétláda akivel valaha is találkozni fogsz.
Hogy miért is érdekes ez? Nos pár nappal ezelőtt értesítettek, hogy új pozíciót kapok, amit azonnali hatállyal be kell töltsek. Valahonnan a vezetőségtől küldhedték az utasítást mert csak egyszer hangzott el és vagy elfogadtam vagy mehettem amerre láttam. Nem mondhattam nemet. Mostanában nehéz kielégítő munkahelyet találni meg hát szó mi szó, izgalmasnak látszott az, hogy nap mint nap őrültek közé legyek bezárva és velük kelljen kommunikáljak minden kötöttség nélkül. A saját elvont környezetükben fogom őket találni ahol úgy viselkednek ahogy kedvük tartja. Engem természetesen nem fognak komolyan venni és olyan módon fognak szembeszegülni velem, hogy igazán oda kell majd figyeljek arra, hogy mit is mondok nehogy magam ellen fordítsák a saját jól bevállt módszereimet.
Dark Haven sötét folyosóit átszelve egész végig egy gondolat járt a fejemben. Ki lesz a következő áldozatom? Talán az a lány aki a sarokban ül és a haját tépkedi? Vagy esetleg az a férfi aki bugyután néz a többiekre miközben azok kifigurázzák őt? Magam sem tudom még. Bárki lehet. Ahogy körbenézek csupa elmezavarodottat látok akik senkinek sem hiányoznának ha eltűnnének.
Az új irodámhoz érve, gondosan becsukom magam mögött az ajtót, és alaposan elrendezek mindent az asztalon. Iratok, papírok, leletek és az összes orvosi cucc a jobboldalra kerültek minden egyéb pedig a bal oldalalra. Nem volt sok időm mert máris rohannom kellett egy beteghez. Rágyujtottam egy cigarettára és előkerestem a kórlapját. Az állt benne, hogy skizofrén és bulémiás egy hosszabb orvosi diagnózissal. Csupa halandzsa. Én sosem bíztam más orvosok véleményében ezért most is utána fogok ennek járni és egy saját, minden előzménytől független diagnózist fogok felállítani. A cigi füst beborította az irodát legalább annyira, hogy egy nem dohányzó ember már egész biztosan megfulladt volna.
Elnyomtam a még parázsló csikket és a hónom alá csaptam a kórlapot. Elindultam a 386-os szobába. Egy őr elkísért arra az esetre ha nem ismerném ki magam. Nem akartam első nap eltévedni így jobbnak láttam a kíséretet. Szeretném kiismerni a hely minden egyes kis zugát, hogy később könnyebben vigyem véghez az undorítóan mocskos, de annál brilliánsabb terveimet.
Itt sétálva azon kapom magam, hogy ha teljesen igaz akarok lenni magamhoz, akkor be kell valljam, hogy engem is ide kéne zárni. Én is vagyok olyan zavarodott mint ők, csak én rendkívüli módon tudom kontrollálni és mások előtt rejtegetni.
Nem sokat kellett bóklászni a nyirkos és sötét, őrökkel teli járatokban mire megpallintottam a fal mellé festett számokat. Az őr ajtót nyitott én pedig beléptem rajta. A látvány nem volt borzasztó, sőt egészen meg is szeppentem. Egy fiatal lány élete legszebb szakaszában egy ilyen helyen. Lehetséges, hogy megtaláltam a célpontomat? Tökéletes volt. Hosszú barna haj, barna szemek és magasságra is pont megfelelt. A tipikus alak akit mindenkiben keresek.
Közelebb léptem. A szavai hidegen hagytak. Az ajtó mögöttem bezáult és ketteseben maradtunk. Rideg tekintetem a zavart szempár mélyére hatolt.
-Na nézzük ki is van itt. - A közelben lévő széket pontosan a lánnyal szemben helyeztem el és helyet foglaltam.
- Ha megengeded Brie-nek foglak szólítani az egyszerűség kedvéért. – szemüvegemet leemeltem az arcomról és a zakóm belső zsebébe tettem.
-Tiszta lappal kezdünk. Nem érdekel, hogy mi van ebbe a kórlapba írva. – fogtam és a papírokat egy mozdulattal eltéptem. – akarom mondani volt. Szólíthatsz Dokinak, vagy Dr. Connornak, ahogy akarsz. Had tisztázzak egy két szabályt. Nagyon jól ismerem a hozzád hasonló betegeket. Kétségbeesetten próbálsz innen kijutni és a hazudozás se okoz problémát. – közelebb hajoltam, mintha valamit meg szeretnék neki súgni.
-Itt ez nem fog működni. Mostantól bármi problémád van, hozzám fordulsz segítségért. Ha valami nem tetszik a módszeremmel akkor nyíltan megmondod nekem. Itt most én diktálok nem pedig te. – visszahúzodtam az előzőleg felvett pozíciómba és hátradőltem.
- Azt hiszem, több személyiségem van. Nem szeretem bántani az embereket, de néha olyat teszek, aminek nem vagyok tudatában…Pont mint te. Mond csak, éreztél már vágyat arra, hogy megkínozz valakit? Hogy lásd a szemükben a félelmet miközben az életükért kiáltanak?