brake soul

Egy különös éjszaka egy különös véletlen ami talán összehozhatja az embereket, de olyan bajba is sodorhatja őket és olyan titkokat fedhet fel amiket sosem lenne szabad. Briarcliff Manor hullaháza nem olyan csendes mint szokott és talán épp ez indítja el mindenkiben a kérdést, hogy mégis ki lehet odalent ha mindenki édesdeden alussza álmát. Egy biztos... nem ember de egykoron az volt...

Lassan fújom ki a levegőt megrebegtetve alsó ajkamat csüggedésem jeléül. Tekintetem felpillant a társalgó falára függesztett órára. Ujjaim idegesen dobolnak a műanyag asztalon, nem messze a dáma asztaltól és az ajtótól.
~Már éjfél is elmúlt.~
És én mérhetetlenül unatkozom. Beszűrődik még néhány árva sikoly, nyögés vagy zokogás, de a nappali hangzavar eltűnt. Homlokom elkeseredve nyomom a hideg műanyaghoz és próbálok kipréselni valami kézzelfogható ötletet, de semmi.
Istenem mégis mit kezdjen itt magával egy halott ?
Újjaim végigfutnak szőke fürtjeimen majd abban a pillanatban vett lendülettel felpattanok.
Halott a halotthoz.
Mondom halkan, de elszántan és máris nyílik a társalgó ajtaja én pedig egyre lejjebb és lejjebb galoppozok a lépcsőn.
Ha lenne itt más is rajtam kívül, talán még csak ellenénk, de így egyedül kínkeserves kipréselni magamból egy kézzelfogható ötletet. Eleinte alig találtam el a saját szobámig ám most már szinte az ösztöneim vezetnek el a hideg acélajtóhoz. Lassan emelem kezemet és érintem meg a hideg fémet majd játékos vigyorral nyitom ki azt. Megcsap a hideg és emellett valami más is. Nem tudom eldönteni, hogy a rothadó emberek szaga az, vagy csupán a halál az ami ilyen érzéseket vált ki belőlem.
Elég rég óta vagyok itt, de még sosem jártam a hullaházban. Mindig csak kívülről figyeltem azokat a fehér lepellel letakart asztalokat, amiket döcögve tolnak be a rideg ajtón.
~Hát ami késik nem múlik.~
Mosolyodom el, majd mint egy kisgyerek a cukorboltban rohanok oda a fiókokhoz. Egyik a másik után sétálok el mellettük, majd tetszés szerint kipécézve egyet nyomom a fülem a hideg acélhoz és halkan kopogtatom meg. Szomorú sóhaj hagyja el a szám. ~ Üres. ~
Tovább indulok mindegyiknél végigjátszva míg végül találok egyet. Halk koppanás visszhang nincs. Magamban ujjongva nyitom ki a nehéz fiókot és valóban nem üres, lassan lehúzom az arcáról a fehér lepedőt és szánakozva pillantok rá. Arca fehér, ajka kékes halántékán kör alakú égésnyomok. A 20-as éveiben járhatott, meglehetősen helyes fiú. Újjaim végigszántják élettelen arcát és csak ennyit mondok.
Szegény pára.
Ám ahogy ezt kimondom érdekes nesz üti meg a fülem, mintha valaki épp most sétálna be az ajtón, de figyelmen kívül hagyom mondván " Biztos csak egy patkány." . Ám a következő pillanatban mintha közelebbről hallanám és már biztos vagyok benne, hogy nem egy állat. Előtör bennem egy régi emberi ösztön és bután kiáltok ki.
Ki van ott?
Kiáltom oda de azonnal ajkaim elé kapom a kezem és csak ekkor jut eszembe, hogy meg fog látni. Kis éjszakai szórakozásomban elfelejtettem eltakarni magam az emberi szemek elől és most, hogy még ostobán ki is kiáltottam bajba fogok kerülni.
~ Mi van ha nem fog kedvelni ? Még is mit mondjak neki ? " Hali meghaltam akarsz barátkozni ?"~
Visszafojtott mosoly húzódik ajkamra és próbálom visszatartani a nevetésem miközben tovább hallgatózom.