Mindig betegként tekintettem magamra, sose volt az, hogy úgy gondoltam egyszer is meg fogok gyógyulni, nem adtak rá jelet, hogy meggyógyulnák, vagy valami ilyesmi. Noel meg is mondta, hogy innen senki nem fog kijutni élve, mert ha nem más tesznek arról, hogy itt maradjanak az emberek. Csak annyit nem értek, hogy miért jó az, ha mi bent maradunk? Talán nem akarják, hogy kifecsegjük, micsoda belső lakozik idebent, totális ellentéte a prospektuson leírtaknak. Úgy jöttem el otthonról, hogy sokkal jobb lesz itt, mint ott, de ezzel kapcsolatban a véleményem még nem változott, jobb itt, mint ott. De nem azok a körülmények vannak, amiket leírtak, ahhoz képest, hogy mennyi pénzt fizetnek a szülők, hogy itt tartsák a gyereküket. Inkább nekünk a kínzás, míg maguknak csak a tehertől való megszabadulást jelenti.
-De, ha én vagyok az a hajléktalan, aki helyért epedez, nálad akkor mi van? Akkor nem engedsz be vagy micsoda? – kérdeztem nyelvet öltve, de mikor megláttam kinézetét megijedtem. Mi lehet vele? Jól van?
-Szabályos dolog ez? Elvégre tőled megkérdezte a nem normális dokika, hogy mit akarsz? Nem kellett volna ilyet tenned, ez tönkre fog téged tenni, én pedig nem akarom ezt. – mondtam könnyezve, elé ülve, és arcát kezem közé vettem. Puszit leheltem azokra a helyekre, ahol láttam, hogy pirosabb, ott lehettek azok a tappancsok. Utáltam Ruffiot, azért amiért ilyet tesz vele. Elmosolyodtam mikor bekapott egy cukrot, én is követtem a példáját.
-Igazi York Shire cukorka, akkor kaptam mikor Noel oda utazott, megnézni a szüleimet. A kedvenc macim, gondoltam áthozom, mert ő vigyázni fog ránk. Olyan, mint te, legalábbis rád emlékeztet, mindig veled alszok el, látod a kis ruhadarabot a nyaka körül? Az az egyik felsődből van, amivel elszorítottad a vérzésemet, persze kimosva. Szeretlek Silas! – mondtam elpirulva, nagyon pirosan, szemébe nézve.

Nem akartam sokat pepecselni azzal, hogy ott lézengek az ebédlőben. Gyorsan, hiper szuper sebességgel akartam, hogy eljöjjön az este, s mehessek végre Silashoz. Noel megengedte, hogy nála aludjak, de csak egy feltétellel. Hogy nem csinálunk semmi hülyeséget, amit arra értett, hogy nem fekszünk le egymással. Ebben viszont teljes mértékben biztos lehet, hisz nem azért megyek én oda hozzá, hogy hemperegjek vele egyet. Jó, fogunk hemperegni, de nem meztelenül, s nem a miatt. Hanem a nevetéstől, meg tudom is én miktől.
Mosolyogva kerestem elő a szobámban lévő twistert, meg activity, s gyorsan megkerestem a legjobb pizsamámat. Elvettem ágyamról a macimat, a fésűmet, s szép lassan, ezekkel a dolgokkal a kezemben elindultam a Silas lakosztályra. Lassan értem oda az ajtóhoz, ami a szobájától választott el. Nem mertem először bekopogni, de megembereltem magam, meg egy kicsit Szófia is rásegített.
-Szobaszervíz!- mondtam elváltoztatott hangon, majd mikor kinyitotta elmosolyodtam. – Szia, befogadnál egy hajléktalant az éjszakára? – kérdeztem hatalmas vigyorral arcomon, majd átnyújtottam egy zacskó cukorkát.