Szemerkélt az eső és fáztam, a karomon felálltak a szabad szemmel alig látható szőrszálak. Fájt a fejem és kavarogtak a gondolataim...de legalább végre egyedül lehettem. Lassan megtanultam félni az emberektől és a bennük élő démonoktól egyaránt.Mindenkit megszálltak,senkinek sem beszélhettem arról, hogy mi történik velem. Sosem hitt nekem senki. Szörnyen egyedül éreztem magam mióta elvesztettem Tenebrist. Tudtam, ha ő élne nem engedné, hogy bajom essen,fogná a kezem,csillagok közt sétálnánk és táncolnánk, mint a gondtalan gyerekek.
Nehéz volt elfogadnom, hogy neki vége,de nem halála pillanatában kezdtem gyászolni. Már mikor a fődémon elkezdte fölemészteni a lelkét tudtam, hogy sosem lesz ugyanaz, akiért én az életemet is odaadtam volna. Elkellet volna hagynom, de a gonosz időről időre visszaengedte őt a saját testébe,én ostoba módon ettől reménykedni kezdtem, elhittem, hogy Tenebris legyőzheti. Minden áldott és áldatlan éjjelen álomba sírtam magam,a szívem megtelt szomorúsággal és sötétséggel. Visszaakartam kapni, kínomban folyton véresre haraptam a szám, sikolyaim sosem hagyták el a torkomat. Ha együtt voltunk sokszor azon kaptam magam, hogy könnyezem. Ott volt mellettem, de mégsem volt sehol, már alig volt köze a régi önmagához. Szerettem volna még így is szeretni,de képtelen voltam rá. Borzalmas volt látni, ahogy a szemében néha megcsillantak a jól ismert fények, majd megint tompa lett és üres, akár a csillagtalan éjszaka. Nem tudtam, hogy a hidegtől remegek-e vagy az emlékképek sokaságától. Mostanra teljesen kiüresedtem,tudtam mit kéne éreznem,de nem ment. Nem voltam emberi,csak ültem és néztem magam elé naphosszat. Nem mertem beszélni, mindenkiben ott voltak. Az emberek beszéltek hozzám, de ők irányították minden tettüket. Sírni sem tudtam,pedig néha igazán szerettem volna. Talán már annyi könnyet hullattam, hogy imunnis lettem a lelki fájdalomra. Végigsimítottam a csuklómon, amit több tucatnyi különböző gyógyulási fázisban lévő seb borított. Sajogtak, de egyáltalán nem bántam.
Ez a fájdalom volt az egyetlen dolog,amit éreztem, csak ez maradt nekem.